Kissé értetlenül simulnak össze szemöldökei, de alattuk somolyog. Miféle nehézség üthetett be Steve 'Akkorisjólnézekkihaafolyóbanmosokpusztakézzelhódokközött' Rogersnek? Ezt persze nem mondja ki hangosan, csak aprókat bólogat, megértést és gondterheltséget színlelve, mint aki rendkívül együtt érez. Nem. Egyébként nem érez együtt, de ezt csak szeretők közötti incselkedésnek szánja. Épp a baljával csápol, hogy rálásson az órája kijelzőjére, amikor Steve megpuszilja. Ez pont elég ahhoz, hogy a kérdésről is kis híján megfeledkezzen, de rendbe vágja magát. - Három egész percet. - közli kiszélesedő mosollyal, ahogy felnéz a férfira. A vissza-bókra hálásan biccent, és már int is maga elé, hogy fáradjon csak előre szerette, ám ahelyett, hogy így történne, megfogja a kezét. Stark, ha nem lenne multifunkciós ember, valószínűleg ott ragadna a kijárat előtt. Erre ugyanis korábban nem volt példa. És ezt többször is egymás szemére hányták, persze csak csókok között, bújva. Mégis megszeppen egy pillanatra, hogy Steve ezúttal, most teljes vállszélességgel vállalni akarja kettejüket. Tekintete a szerelemfonatra zuhan, majd onnan vezeti fel a férfi profiljára, széles mosollyal csüngve rajta. Szerelmes, rózsaszín felhője akkor porlad szét, amikor a parkolóban megérkeznek a két kerekű csődör elé. Tony arcán átfut egy mimika, ami leginkább arról szól, hogy 'Na persze!', de ahogy végig hallgatja a férfit, ez átfordul 'Ó!'-ba. Kénytelen elfogadni, hogy feleslegesen állítgatta a séróját fél órán keresztül, mert ennek csak eddig volt látszata, ahogy a bukó a fejére kerül. - Én ezek után már semmit... - prüszköli a szavakat, miközben türelmesen ácsorog szerette előtt, fejét enyhén emelve, hogy állán tudja csatolni kedvese a sisakot. Nagyon bízik abban, hogy a kamera nem lát el ide, de ha mégis, holnap letörli ezt a felvételt - ebben biztos. Elnézi, ahogy Steve felül a mocira, ebben meglátja a fantáziát. Ám ahogy lepillant öltönybe bújt sziluettjére, némi aggodalom villan át a gondolatai között. - Mondhattad volna, hogy ne öltözzek túl. - persze csak motyog, és azt is már szinte megadóan, miközben (második neki futásra) sikerül felugrania Steve mögé. Nem sokat javít az önbizalmán, hogy kettejük közül csak rajta van (béna, igen, nagyon béna!) bukó, és az sem, hogy Steve milyen széles hozzá képest, mennyivel magasabb, és... - Nem mehetnék utánad inkább a..? - de nem tudja befejezni, mert Rogers elindul vele. Ő meg mindkét kezével szorosan átöleli. Ahogy neki dől és fejét ráfekteti a hátára, először végig szidja minden egyes percét annak a pillanatnak, amikor olyan gyenge volt, hogy elmondta, hogy a vőlegénye. Aztán csak elengedi magát, vagy legalábbis megpróbálja és kikukucskál a férfi válla fölött. Ebben a sebességben biztos nem hallaná, ha mondana valamit, úgyhogy nézelődik és várakozik (és puffog) hátul.
- Simán behozzuk - mosolyodik el három perces késését hallva, mert még a másik ekkor nem sejti, hogy pontosan hogyan, mivel is mennek majd a randevújuk helyszínére... Egyébként Steve-nek duplán nehéz dolga volt a helyszín kiválasztásával, mert mi van, ha elvesztett emlékeiben egyszer már megszervezett egy pont ugyanilyen randit és csak magát ismétli? Tony-t nem kérdezhette meg, voltak-e már romantikus szándékkal egy-egy helyen, a többiek elől pedig, amilyen okos volt, nyilván eltitkolta a kapcsolatukat. Csakis a vakszerencsén múlik tehát, különbözően gondolkodik-e a hetekkel ezelőtti énjétől, vagy majd Tony ott helyben fog szólni, hogy igen, ezt már egyszer átélte... - Úgysem emlékszem, milyen vagy kócosan - somolyog. Eddig még egyszer sem mert rákérdezni, hogy az eddig átélt, közös idő alatt mégis meddig jutott-fejlődött a kapcsolatuk, és hogy pontosan milyenek is voltak őt ketten együtt. Az újrakezdésben állapodtak meg, de azért érdekelné, láthatta-e már Tony-t szeretkezés után, összetúrt hajjal, ziláltan... Gondolatai elkalandoznak, amitől zavarba jön, így hát sietve befejezi a sisak felcsatolását és motorra száll. - Ma nincs Péntek! Csak te meg én, Tony~ - dalolja hátra, és még szerencse, hogy kedvese nem látja az arcát, mert akkor észrevenné, milyen önelégülten vigyorog. Egy egészen kicsit, be kell vallania, élvezi, hogy kiemelheti Tony-t a komfortzónájából, hiszen ezt kölcsönösen is olyan sokszor megkapta, amikor repültek, vagy páncélt dobott rá, vagy éppen leejtette az állát a modern technológiájával. Egy kis motorozás, hogy ő is mosolyoghasson egyet, igazán belefér. Nem mennek sokat és nem mennek túl gyorsan sem. Az idő kellemes, a szél nem túl hideg, a város pedig kezd már sötétbe borulni. A fények felkapcsolódnak körülöttük, kivilágítják a várost. Mivel civilben vannak, senki sem ismeri fel elsuhanó alakjukat, így észrevétlen beszlalomozhat a városba Tony-val. - Megjöttünk - hátrapillant a válla felett, ahogy kitámasztja a motort és leállítja azt. Egy épület mögött álltak meg, az oldalsó bejáratnál, egy csendes kis utcában. - Nagyon jól bírtad - dicséri meg a mögötte ülőt, egy pillanatra még elrévedve azon, mennyire aranyosan fest sisakban, aztán ha Tony valahogy leszállt, leszáll ő is és ha kell, segít levenni a sisakot. Még a férfi haját is megigazgatja, amennyire az ő tudományából képes rá. - Csak szólok, hogy még mindig csodásan festesz. - rámosolyog és ha a férfi nem bánja, ismét a kezéért nyúl, hogy az ujjaikat összekulcsolva bevezethesse az épületbe. Egy autentikus thai étterembe jöttek, ahol egyből az emeletre vezeti Steve a szerettét. Az egész helyet kibérelte, hogy ne zavarhassa kettejüket senki, így a személyzeten kívül más nincs itt. Teraszon terítettek meg számukra, a sötét égbolt alatt, a nyitott üvegajtókon keresztül pedig kihallatszódik a halk zene. Bár Steve nem kérte, kapta gyertyafényt is, a kilátás pedig a városra és a kikötői dokkokra nyílik. A teraszról egy lépcső vezet le egy kivilágított kis sétányra. Míg az asztalhoz kíséri őket az egyik felszolgáló, egy bájos, ázsiai lány, Steve kis híján elájul idegességében. Valami amerikait kellett volna. Vagy a parkba menni. Túl sok a gyertya. Túl kevés a gyertya. Idegességében azonban szerencsére sikerül annyit sumákolnia a felszolgálóval, hogy mire szembefordul Tony-val, már rejteget szabad kezében a háta mögött valamit, amit sejtelmes mosollyal átnyújt: egy szál vörös rózsa. Zavara ellenére szerelmesen fürkészi a másikat, boldogan és izgatottan.
Amikor a férfi a késésre tesz egy megjegyzést, akkor Tony még csak nem is sejti, mire gondol. Nem is kérdez rá. Eléggé feszült a randevú miatt. Ennyire nyíltan, őszintén és a világba még nem indultak el kettecskén... Ráadásul attól is tart, hogy mi van, ha a gyöngéd egymásra találásuk miatt érezték annyira erősnek az egymás iránt érzett szeretetüket. Vagy legalábbis Steve. A saját részében teljesen biztos. Az, hogy hova mennek, valamiért egyáltalán nem érdekli, csak az, hogy együtt vannak. Ahogy a kócosságára tesz utalást Steve, egy pillanatra zavarba jön az emlékek hadától, hányféle pózban és helyen, milyen sűrűn is csinálták, mielőtt elszakadtak egymástól. Egy kissé mulattatja, hogy a férfi nem emlékszik, és ezt ki is használja! - Hát te eskedtél meg, hogy az esküvőig semmi, szóval... - úgy motyog, miközben a fejére kerül a bukó. Ettől a kinézetétől még el is hihetné a másik, hogyha erre képes, abba is belegyezett. Ajkait felhúzza, mintha szánakozna, hogy ezt most kell megtudnia, de aztán egy finom kis szájrándulás lebuktathatja. Rosszallóan morran, amikor a férfi lemond Péntekről. Szeretne tiltakozni, de mivel ez Steve randevúja, -és az ő részéről eddig hallgatott- belemegy a játékba. A motorozás egyébként meglepően tetszik neki. Főleg az, ahogy karjaival átölelheti a férfit és nekidőlhet. Egy egészen kicsit be kell ismernie, hogy van ennek valami varázsa! Szinte(!!) bánja, hogy megérkeznek. Felkapja a fejét, jobbra-balra nézelődik. Elengedi a férfit, hátrébb húzódik kissé. - Nem adom el a szerveim. - néz körbe, ahogy a bók végül lepattan közéjük. Lelkes kíváncsisága átvált rosszallóba. - Odafenn ugyanezt csinálom... - mutogat mutatójával felfelé, résnyire szűkült szemekkel, mint aki meg van sértve. - Csak gyorsabban. - vallja be, elégedett gúnyolódással, miközben megkapaszkodik a férfi két vállába és valahogy lemászik a motorról. Ami amúgy nagyon is magas neki! Leszállva máris állát emeli, hogy Steve lekapja róla a (béna) sisakját. Eszébe se jut, hogy ő is levehetné. Aztán ahogy a férfi belepiszkál a tincseibe, behunyja szemeit és kifújja a levegőt. - Most úgy teszek, mintha nem nyúltál volna a hajamhoz. - lassan nyitja fel a szemeit, de mosolya szélesedik. Kissé igényes rá, de ahogy a kezéért nyúl a másik, minden belső-aprócska-puffogásának vége szakad. Belesimítja tenyerét a férfiéba és kedvesen kíváncsiskodik. Elismerőn bólogat, lelkendezve nézve körbe. Ahogy feltűnik neki, mennyire üres a hely, oldalra sandít a férfira, és némán megjegyzi, hogy titkon nagyon is ért hozzá, hogy kell elbűvölni valakit. - Hűha... - szemöldökeit felvonja örömében, ahogy az asztalukhoz kísérik őket. A hely varázslatos, Stark érzi, hogy a szívét cirógatják a fények. És ahogy megérkeznek, máris a sétányt szúrja ki, miféle csodahely! - Hol akadtál rá erre a... - kérdezné, lassan vezetve tekintetét vissza a férfira, akinek akkorra már egy rózsa virít a kezében. Elnyílt ajkai lassan összezáródnak, ahogy mosolya lágyul, vele együtt vonásai is. - Rogers... - sziszegi, ahogy elveszi tőle a virágot és belecsókol annak vörös szirmaiba. - A végén még azt kell hogy gondoljam, nagyon is rutinos vagy ebben. - lepillant ismét a rózsára, majd közelebb mozgolódik a férfihoz, egyelőre még lent hagyva tekintetét a virágon. Amikor már homlokával érezheti a férfi érintését, állának, vagy orrának, lényegtelen, akkor lassan, kissé vonakodva emeli fel fejét, hogy a kékekbe merülhessen. Pár pillanatig csak nézi a férfit, szabad tenyerét a mellkasára vezetve fel. - Szóval, hogy is volt ez a kócos dolog? - kérdi, miközben a férfi szemeiről az ajkaira zuhan le pillantása, hogy aztán csókkal köszönhesse meg, amit érte tett eddig. Finom, ismerkedő, puhatolózó. Nem durva és erőszakos, mint a legutóbbi 'elsőjük' volt. Sokkal szerelmesebb, szenvedélyesebb. - Hmmmm, hová ülhetek? - kérdi, miközben elhúzódik egy széles mosollyal és a rózsával mutogat a helyek között.
Az esküvőig semmi? Az esküvőig semmi?? Mi a fenét gondolt, mikor ezt megfogadta? Oké, csigavér, talán csak azt akarta éreztetni, hogy a vonzalma nem fizikai jellegű, a szerelme mélyebb és komolyabb, ami így is van, ráadásul eljegyezték egymást, tehát az esküvő sem lehet olyan messze. Ha Tony kérné, hajlandó lenne várni bármeddig, de hogy ő vetette fel? Hát normális volt? Az úton végig azon kattog, hogyan fogja kibírni Tony közelében úgy, hogy ne szegje meg ezt a fogadalmát. Végül is a szerette is elviselte, hogy nem emlékezett kettejükből semmire, ezek után az a minimum, ha Steve is lehűti magát. De akkor ne ölelné ilyen szorosan és édesen! Még csak eszébe sem jut, hogy trükk az egész. - Persze, de most idelent vagyunk - somolyog, azt azonban egy percig sem kérdőjelezi meg, Stark mennyire uralja a levegőt. Hogy a repülés és a motorozás egy másik világban ikrek lehetnek, az való igaz, de van abban valami, hogy Tony ódzkodik a motorozástól, Steve pedig a repüléstől - természetüknél fogva csak különböznek, ahogy ők maguk is. - Oh - Gyorsan és ártatlanul rántja vissza a kezét a férfi hajától, bocsánatkérő mosollyal. Rengeteg szabályt ismer Tony Starkkal kapcsolatban, ám vannak olyan jellegű ismeretek, melyekre eddig még nem volt szüksége. Például, hogy megcirógathatja-e a haját, ha randira menet a motoros sisak elnyomja vagy sem. Szeme sarkából izgatottan lesi kedvese reakcióját a helyre. Utálja a thai kaját? Nem lehet, ettek már együtt. Túl giccses a hely? Pedig direkt visszafogottat választott. Túl kevés ember? Túl sok ember? Steve már a döntése legapróbb részleteit is megkérdőjelezi, így az öröm apró jeleit leolvasni Tony arcáról igazi megkönnyebbülés számára. A rózsa az egyetlen, amiben biztos. Mindegy, kibe és hogyan szeret bele, el sem tudja képzelni, hogy ne adjon szíve választottjának virágot - ahogyan azt sem, hogy Tony-n kívül másba beleszeressen. - Stark - biccent, szélesebbre húzva a mosolyát, miközben átadja a virágot. A megjegyzésre halkan felnevet, örül, hogy sikerült ezt a benyomást keltenie magáról. Akkor még jobb, ha nem osztja meg vele, mennyit bénázott és mennyire bizonytalan volt eddig. - Ne hagyd, hogy a látszat megtévesszen... - búgja sejtelmesen, és bár Tony a virágot nézi, Steve kékje nem szűnik meg az arcát, a vonásait elemezni. Szerelembe bódul, ahogy közelebb húzódik hozzá, és öntudatlanul maga is előrébb helyezi a testsúlyát, hogy lecsökkentse köztük a távot. A kérdés mosolyt csal az arcára, előbb a barna szemekbe pillant, aztán a csókra csábító ajkakra. - Hát, tudod... - De nem fejezi be, hanem forró, szerető, gyengéd csókba fojtja olyan szenvedéllyel, hogy a férfivel éreztetni tudja, mennyire egyszerre, egy ütemre, egy szólamra dobog a szívük. Mindennél jobban szereti, és amennyit ebből ki tud fejezni a csókban, azt megteszi, szabad kezével immár Tony derekát cirógatva. - Mondanám, hogy az ölembe, de az eskü az eskü... - köhint, majd az adott szék mellé húzódva kihúzza azt kedvese számára. Mosolyogva alá tolja, ha helyet foglal, majd az asztalt megkerülve leül vele szemben. Barátságos, kisméretű asztal, karnyújtásnyira van tőle csupán a férfi, így ki is használja a közelségét és végigsimít a karján, míg a pincérlányka hozzájuk nem lép és átnyújtja nekik az étlapot. - Bort innál vagy pezsgőt? Vagy valami erősebbet? - Ezért is szerencsés, hogy ő a sofőr, hiszen neki úgysem árt meg az alkohol, tud a férfival együtt ünnepelni. Steve még nem vet egyetlen pillantást sem az étlapra, végig Tony-t figyeli, benne gyönyörködik és azon töpreng, hogy lehet ennyire szerencsés, hogy itt van vele barátjaként, párjaként, vőlegényként. - Nyugtass meg, hogy az első randink nem hasonló volt. Elég nehéz, hogy magamból kell vakon kiindulni. - vallja be nevetve, és még mindig csak nézi és nézi Tony-t, és igazából nincs is szüksége másra ma este, csak hogy végig őt figyelhesse és vele lehessen és jóban legyenek. - Jobban érzed magad? - Homloka aggódva ráncokba fut, ujja rálel Tony kézfejére, cirógatón felfut rajta.
A hely nagyon is lenyűgözi. Teljesen oda van azért, hogy Steve így megszervezte. Tekintve, hogy nem sok szervezői készsége lehet, - legalábbis Tony így gondolja - kitett magáért és ez nem jelenthet mást, csakhogy tényleg igyekszik. Szemet gyönyörködtető a látvány, hiába látta odafentről a város fényeit, most, hogy boldog, most teltek csak meg igazán színekkel. És ahogy végül pillantása megállapodik a virágon, teljesen leomlik büszke fala, egy pillanatra igenis zavarba jön! Egész életében virágokat adott és hagyott hátra, eddig még soha sem kapott. - Nem hagyom. Évek óta ismerlek, ez rémlik? - utal arra, hogy bár a hely fantasztikus és eddig minden tökéletes (leszámítva a haját, de a haja amúgy is tabu!), ismeri a férfi gyengéit. Tudja az élettörténetét, ahogy azt is - legalábbis így hiszi -, hogy nincs nagy tapasztalata ebben a témakörben. Mégis kiváló munkát végzett, ha Stark máris egy méteren belül simul hozzá. A csók hevesre sikerül. Annak ellenére, hogy mióta visszanyerte az emlékeit nem sűrűn csinálták, mégis olyan érzése támad egy röpke pillanatra, mintha eddig nem is hagyták volna abba. Feje tökéletes harmóniában billen az ellentétes irányba, ajkai pedig vehemens indulatokat őrizve táncolnak a rózsaszín szirmokon, míg' nyelve behatolásért ácsingózik, fel-le ostromolva a férfi száján. Ha tudja, bele is harap finoman az alsó ajkába, mielőtt széles mosollyal hátrébb húzódik tőle. Szerelmesen cirógatja szabad, virágtalan kezével a férfi felkarját, miközben a helyükről érdeklődik. - Igen, így van. Mi pedig tartjuk magunkat hozzá. - szinte már ő is elhiszi saját színjátékát. Az est egy későbbi pontjára tartogatja a nagy leleplezést ezzel kapcsolatban, addig még had mókázzon a férfival. Megköszöni, hogy a széket is kihúzza neki, majd helyet foglal és tekintetével végig követi Stevet. A felszolgálóra derűsen ráköszön, fültől fülig érő görbével. - A bor tökéletes lesz nekem. - nem pillant le a lapra, anélkül mondja el melyik fajták közül válogatna. Amikor azonban a nőcike felel, tekintete lezuhan az őt fürkésző kékekre és lefojt egy pírt, ami kiülne az arcára. - Te mit iszol, Stevie? - kérdezi, hogy megtörje bámészkodásában. Ha rendelt, akkor bizonyára elmegy a hölgyike és ismét trécselhetnek. A kijelentésbe burkolt aggodalomra megcsóválja lágyan a fejét. - Nem voltunk randizni, mert nem akartuk felvállalni. Közös döntés volt... Mármint nem egymást, hanem... Hogy fogalmazzam meg? Titokban jártunk, és titokban csináltunk mindent. Senki sem tudott rólunk. Szerettük volna, ha egy kis időre csak a miénk... - vállat ránt. Számára nagyon is kedves és izgató emlékek halmaza pihen a gondolataiban. Nem szégyelli a döntésüket. De azt se mondaná, hogy ez a helyzet rosszabb, sőt. Nagyon is élvezi, hogy bárhol megfoghatja a kezét. Hogy bárhol hozzáérhet. Akkor is, ha volt abban valami szexi, hogy bújkáltak! Fordít a kézfején, amikor a másik tenyere landol azon, hogy zongorázhasson felfelé, Rogers tenyerébe. - Semmi bajom, jól vagyok. Örülök, hogy ... Hogy kiderült ez, meg annak is, hogy jól vagy. Nem aggódom többé a nő miatt sem. És ez így most okés. Hogy adunk egy új esélyt magunknak. - tekintete elmerül a kezeikben, majd onnan felpillant a férfira. - Te hogy vagy? Hogy érzel ezzel az egésszel kapcsolatban? Nem... Nem ódzkodsz tőlem? - bocsánatkérő utolsó kérdése közben mimikája, de tudnia kell, hogy -ismét- leghűségesebb barátot játszik-e esetleg, vagy mindenben őszinte és tényleg érzi, amit éreztek, amit ő érez. - Ha időre lenne szükséged, vagy van, amit nagyon is megértenék, tudod, hogy megadom neked. - szerénykedő mosollyal néz fel, ekkor hozzák ki az italaikat.
A megállapítás megnevetteti, főként azért, mert nagyon is igaz. Kár lenne tagadni vagy kérdőre vonni: Steve remek vezető, remek harcos és remek stratégia - a harcmezőn. Ezt a fajta háborút, a szerelem és a randevúk világát azonban legkevésbé sem ismeri. A csók pedig, ó, az a csók! Eddig is ilyenek lehettek a csókjaik? Mert akkor tényleg jó sokáig kellett feküdnie a jégben, hogy megfogadja, nem lép át a következő szintre Tony-val. Ilyen forró csókok mellett, ajkaik érzéki táncával és nyelvük lopott érintkezésével fogalma sincs, hogy bírja ki a ma estét anélkül, hogy mind a 184 centije lángra kapna. - Hátt perszee... - Mondhatjuk, hogy a mosolya kevésbé lelkes, mint amennyi energiát és életörömöt a hangszínébe próbál ölni. Sosem hitte volna, hogy a polgárháború után valaha ide jutnak; bármit is tettek a múltban azért, hogy megtörjék köztük a jeget, szívből hálás mindkettejüknek érte. Fogalma sincs, hogyan próbált volna meg vallomást tenni, ha előző énje nem segít. Nevezheti egyáltalán előző énnek? Hiszen csak néhány hét esett ki és jómaga semmit sem változott. Hiába az eltelt idő, még mindig elég zavarosak a dolgok Steve-nek. Mintha életének állandó vonala megszakadt volna az emlékei elvesztésekor. Ez, amit együtt írnak Tony-val, már valami új. - Ugyanazt, én is - rebegi, de őszintén szólva fogalma sincs, bor vagy pezsgő lett-e. Lekötötte az a sok francia? szó, amit Tony a rendelésbe sűrített és az, milyen magabiztossággal választott. - Köszönjük - toldja hozzá hálás mosollyal, és ahogy a lány elmegy, a terítőt kezdi el szuggerálni. Nem akar túl bámészkodó, túl udvariatlan lenni szerettével szemben, ezért megpróbálja tőle ideiglenesen távol tartani a kékjét, ám ezzel csúfos kudarcot vall, amint a férfi ismét beszélni kezd. Egymásba simuló tenyerük és a válasz is elégedettséggel tölti el, mosolya kiszélesedik, ahogy Tony-t hallgatja. - Nem ódzkodom tőled. Zavar, hogy még mindig nem emlékszem... Úgy érzem, cserben hagytalak. - A kezükre pillant, hüvelykujjával szerette ujjait cirógatja, majd az ajkához emelve gyengéd csókot lehel a kézfejére. - De örülök is, mert ezek szerint kétszer is az enyém lehettél. Hálás vagyok magamnak, hogy meglépte, amit kellett, és ezáltal most veled lehetek. - A kezükről ismét Tony-ra emeli a kékjeit. Közben megérkezik a rendelt bor, kitöltik számukra pohárba, az üveget pedig ott hagyják. A lányka az étel felől érdeklődik, mit ennének, Steve pedig pirított thai tésztát választ. Ha Tony is leadta a rendelést, a lányka ismét magukra hagyja őket, Rogers pedig ott folytatja, ahol abbahagyta. - Kicsit azért furcsa. Értem, miért akartuk titokban tartani, de most valahogy természetesnek tűnik, hogy felvállaljuk... Mármint, semmi rossz nincs ebben és szeretném, ha mindenki tudná, milyen szerencsés vagyok veled. - Érdekes, hogy alig egy hónapnyi különbséggel máris ennyire másként látja a dolgokat. - Ahh, ne beszéljünk többet az időről. Nem szeretnék még többet elpazarolni azzal, hogy távol vagyok tőled. - Épp elég hét ment el arra, hogy teljes tudatlanságban bántotta azt, akit mindennél jobban szeret. Többet nem akar várni, mikor ennyire biztos a saját érzéseiben. - Nagyjából kezd összeállni a kép arról, mi mindent felejtettem el, de ha van kedved, mesélhetnél még. - Néha azt reméli, egy-egy szó vagy történet majd felrántja a leplet elméje sötét sarkáról és varázslatos módon újra emlékezni fog. Ha ez nem is következik be, legalább a képzeletében átélheti és megpróbálhatja feldolgozni, hogy az is ő volt.
Egészen olyan érzése támad, hogy csupán egy szirupos álomba csöppent és, hogy a küldetést igazából nem élte túl. Leesik tekintete a kezeikre, hogyan fonódnak össze ujjaik. Azok az ujjak, amik több, mint egy éve még egymást ütötték. Azok az ujjak, amik nem kíméltek másokat, ha a világ megmentésről volt szó. Azt gondolta, hogy soha nem fognak végül összeérni, és most, mintha egy láthatatlan csomó kötődne kezeik köré, eggyé olvasztva, elválaszthatatlanná téve őket - ahogy annyiszor gondolt magukra már korábban is így. Fáradt sóhaj szakad fel a mellkasából, ahogy Steve feleletét meghallja. Szemöldökei szomorún futnak össze, bogár szemei annál aggodalmasabbak. - Ha ezt a beszélgetést ilyen irányba akarod terelni, akkor egy üveggel kellett volna kérnem... - mondja, ahogy vállai megzuhannak a kézfejére ejtett csók láttán. Mosolya íve felfelé fut, szemrései összeszűkülnek, ahogy elnézi a Kapitányt. Amerika kapitányát. Mindenki kapitányát. A szíve kapitányát... - Inkább nekem meg a vonzerőmnek hálálkodj, hogy sikerült kétszer is bevonzalak. - villant egy hozzáillő, elégedett somolygást, játékosat, pajkosat. Nem gondolja így, és ezt Steve is tudja. Egoista és öntelt, de nem a szívügyeikben. Abban önzetlen csak igazán... A rendelésében ő a szakácsra bízza magát, arra kéri, lepje meg. Mivel mindenevő, nem lesz baj, bármit is választanak neki. Ahogy a nőcike eltűnik, tekintete rögtön a szerettére esik kérdőn, kíváncsian. A görbe ajkán tovább fut, ha van még hová. Csoda, hogy nem reped bőre alatta, a mosolya súlyától, ahogy a férfit hallgatja. De mire szólhatna bármit is, máris elsöpri a múltat, mint olyant és ezt Tony nagyon szeretné tiszteletben tartani, ezért másik kezével leteszi a rózsát az asztalra és Steve őt érintő kézfejét fogja két tenyere közé. - Én vagyok a szerencsés, hogy vagy nekem. - mondja teljesen őszintén, enyhén oldalra billentve a fejét, miközben a kékekbe merül. A következő percben bár Steve beszél, Tony figyelme osztódik. Hallgatja őt gondosan, de szét osztja poharaikat, hogy koccinthassanak. - Előbb igyunk az újjászületésre. - nem gúnyolódik ezen a projekt néven, nagyon is tudja, hogy Steve aktájának és a programjának kódneve, ám ez a szó úgy tűnik, hogy a kapcsolatukra is jócskán felhúzható. Ezért szerény mosollyal megvárja, amíg a férfi megfogja az üveget és csak azután koccint vele, hogy együtt ihassanak, ha ő is úgy érzi. Amint megízlelte a bor selymességét a torkán, máris nagy levegőt vesz. - Állandóan a fenekem markolásztad, és egyszer megdobáltál egy pohárral, mert összeugrottunk. Beöltöztél a kedvemért tűzoltónak. - határozott komolysággal köröz a poharával, hogy a bordó nedű finom örvényt kavarjon, majd amint eléri a kellő hatást, elneveti magát. - Állandóan együtt voltunk. Kerestük egymást, minden értekezleten... - ekkor benyúl az öltönye bel-zsebébe és elő veszi a készülékét, hogy előkeresse a Steveéből törölt előzményeket. - Pajzán üziket váltottunk, ez volt a hobbink... Együtt aludtunk és én reggelivel vártalak, te pedig vacsorával próbálkoztál. Fogtalak és felvittelek a torony tetejére, onnan néztük a csillagokat és sokat meséltél édesanyádról. Én is kiöntöttem a szívem... - meséli beletemetkezve, közben persze hagyva, hogy Steve elmerüljön az sms-eik világában. - Az egymásra találásunk estéje azután történt, hogy magamhoz tértem... Megbeszéltünk mindent, és megbocsátottunk egymásnak. - a szemébe mondja, majd amint visszaemlékszik mi mindent titkol még el, ismét belekortyol a borába.
Nem győz mosolyogni Tony-n. Eleinte mérhetetlenül idegesítőnek és arrogánsnak találta azokat a jellemvonásokat, amikért most oda meg vissza van; időközben megismerte a férfit és rájött, mi lapul egy-egy szarkasztikus meg önhitt megjegyzés mögött. Azóta nem is tud csupán a szavakra koncentrálni, mindig mögé kell, hogy lásson, a férfi lelkére és valódi szándékaira. - Ha ezen múlik, az összes a tiéd - Épp csak mélyülő somolygása árulja el, hogy szívesen itatja Tony-t, hiszen rá nem hat az alkohol a gyors anyagcseréje miatt, amiért kivételesen hálás, mert így legalább biztosan emlékezni fog az este minden egyes pontjára. Mióta belenyúltak a fejébe, görcsösen kapaszkodik a pillanatba és próbál odafigyelni minden apró részletre, hogy aztán lefekvés előtt végigfuthasson az emlékein, mind megvan-e, reggel pedig zavarodottan és félve ébredjen azt méricskélve, mennyi minden eshetett ki. Talán idővel leszokik majd róla, talán örökké ilyen védelmező marad az emlékeivel; főleg, ha Tony-val kapcsolatosak. - Ez egy közös döntés. Szeretném, ha együtt hoznánk meg. - toldja még hozzá, elmosolyodva azon, ahogy keze a két tenyér fogságába kerül. A rengeteg fegyelemmel és irányítással kapcsolatos mániája mellett ez a legújabb: osztozkodási mánia, hogy tényleg mindent száz százalékosan, partnerekként csinálhassanak a kapcsolatukban. Ez számára fontos, még ha olykor idegesítően túlzásba is viszi. - A randikkal ellentétben abban legalább gyakorlatom van - ingat fején, ahogy elfogadja a poharat és koccint a férfival. Lassan már összeszámolni sem tudja, hányszor kellett teljesen újragondolnia és értelmeznie önmagát, hogy alkalmazkodni tudjon a megváltozott körülményekhez. Kortyol a borból, annak édeskés zamata jólesőn szántja végig a torkát. Közben érdeklődve hallgatja Tony-t, ám udvarias-figyelmes grimasza egyre sápadtabbá és ijedtebbé válik. Egyedül a tűzoltó jelmezre szalad ráncba a homloka, majd Tony nevetését látva megrovó pillantást küld neki, elfojtva egy mosolyt. Na szép, pedig már majdnem elképzelte... A továbbiakat épp ezért gyanakvással hallgatja. A pajzán üziket is. Egyedül a "próbálkozás" szónál ugrik fel számonkérőn a szemöldöke, mert hát oké, sok dologhoz nem ért, de főzni igenis tud! Na majd a következő randin... Mosolya halványodik, ahogy sokkal komolyabb témákra eveznek. A férfiról maga elé pillant, a bor felszínén tükröződő képet kezdi elemezgetni. Képtelen túllépni azon, mennyi mindenről lemaradt és milyen értékes információk vesztek el. Nem várhatja el Tony-tól, hogy az elejéről kezdve újra megnyíljon neki... És vajon a saját életéről miket mesélt? Fogja valaha tudni? - Ennek örülök - Bár mosolyog, vonásait még leárnyékolják terhes gondolatai, ebbe azonban nem most akar belemenni, nem így. Nem akarja, hogy az este búskomorsággal és nosztalgiázással teljen ahelyett, hogy együtt építenének valami újat. Félretolja hát a poharát és az asztalra támaszkodva előrébb dől. - Szóval, mi van azzal a tűzoltó jelmezzel? Nem is tudtam, hogy ennyire vonz az egyenruha - Görbéje pimasz ívbe hajlik, egészen áthajol az asztal felett, míg el nem éri Tony-t. Ahelyett azonban, hogy megcsókolná, az orrára nyom egy puszit és elégedetten visszahuppan a helyére. Közben megérkezik a vacsorájuk, Steve-nek a pirított tészta, Tony pedig egzotikus és nagyon színes curry-t kap. Rogers megköszöni a maga részét és villát ragad (fizikailag képtelen az evőpálcikák használatára). - Ha megkóstolnád, állok elébe - fordítja a férfi felé a tányérját. Osztozkodás, ugyebár, meg ez amúgy is olyasmi, amit barátként sem vonna meg soha senkitől. - Jó étvágyat! - Míg túlságosan is ártatlanul mosolyog az asztal felett, az asztal alatt Tony érezheti, hogy Steve lábfeje lustán végigszántja a lábszárát fel a térdéig, majd vissza. Így játszik vele, melynek az asztal felett semmi jelét sem adja, hanem jóízűen enni kezd. - Volt valami becenevünk egymásra? Nem hívhatlak örökké Tony-nak, édes - Igen, egészen élvezi, hogy elvesztett emlékeire hivatkozva következmények nélkül évődhet szerettével.
Ajkai eltátva maradnak egy röpke pillanatra, amikor ráeszmél a férfi szavaira. Még hogy leitatná?! Már szinte mosolyogva ereszti el a tiltakozását, vagy bárminemű feleletét e kapcsán. Általában ő az, aki leitat másokat, de való igaz, hogy Rogers anyagcseréje mellett nem volna túl sok esélye - ám mégis csak egy Stark! Sosem adná fel harc nélkül. - A csapatban szerintem már nyílt-titok, a civilek egy része pedig már azelőtt boronált bennünket, hogy egyáltalán elbírtuk volna viselni a másikat, szóval... - vállat ránt finoman. - Én így is úgy is boldog vagyok, a lényeg, hogy együtt csináljuk. Nem érdekel mennyi szem, vagy fültanúja van a dolognak. Habár valahol menő az ellenségeid tudtára adni, hogy ha a Kapitányra pályáznak, ahhoz előbb egy egész vashadseregen át vezet az út. - elégedetten, széles mosollyal ránt ismét vállat. Való igaz, egyáltalán nem bánná, ha lehoznák a lapok, hogy szeretik egymást. Talán sok árnyékban megbúvó embernek imponálna, ha látná, hogy Amerika csillaga meleg és ezzel is, egy másfajta módon is hős válna belőle - másfelől pedig, tényleg örömmel veszi, ha az ellenfeleik ezúttal párban gondolnak rájuk. Veszélyesebbek együtt. Finoman bólint, mielőtt leküldik a vörös nedűt. Aztán természetesen egy kicsit eljátszadozik a férfi kiürült emléktárával és előbb olyan emlékeket állít fel, amik nem történtek meg, hogy lássa a reakcióját. Megállapítja hamar, hogy az alany hitetlenkedik, és ez jó. A megrovó pillantásra csak még inkább felnevet, de hamar komolyodik arcjátéka, hogy valós és személyes emlékeket hozhasson fel. Annyit mond és úgy, hogy ne legyen bántó, vagy hiánykeltő, de ahhoz épp elegendő, hogy egy kvázi képet kapjon róla, mégis milyenek voltak eddig. Finom mosollyal nézi, ahogy a pohár elkerül az útból és ahogy a férfi közelebb húzódik. A fény ráesik a körvonalára, és ha lehet, csak még szexibb tőle, hogy épp a tűzoltó cuccról kérdezi. Stark nem gondolta, hogy lehet ilyen fétise, de kifejezetten zavarba hozza elképzelnie Stevet úgy. Nagyot nyel, ahogy az asztal fölött áthajol hozzá szerette, és be kell vallania, hogy a zavara a teljes testét magába kebelezi, hát még a gyomrát! Csókot vár, így a puszira felmorran enyhén szólva, de a kérdésre már csak dacból se felel. Helyette a szalvétát igazítja az ölére, amikor megérkezik a hölgy az étkeikkel. Hálásan megköszönni, még mindig kissé kipirult arccal az előbbi tűzoltós megjegyzés miatt. - Anélkül is belepiszkálnék, hogy felajánlottad volna, de így kevésbé tűnök mohónak, szóval köszönöm. - feleli elégedetten és már a pálcikái bele is piszkálnak Rogers ínycsiklandó tálának szélébe. - Jó étvágyat! - mondja, mielőtt befalná az első adagot. Elégedetten hümment, és egészen addig nyugodtan eszik, amíg meg nem érzi Rogers lábát az övén kalandozni. Először azt gondolja, hogy véletlen, vagy nyújtózkodik, de amikor ismétlődő folyamattá válik, kezei ráesnek az asztal szélére a pálcikával és lefojt egy mosolyt. Ő azonban -még- nem mozdul. - Elég sok becenevünk volt. Habár engem személy szerint sértett, de sokszor neveztél "Kicsim"nek, meg drága, édes, ó igen, édes. Én pedig mindenfélét rád aggattam. Többek között, hogy kincsem, hogy életem, hogy öhm, mindenem, és Bébi, Bébi is sokszor. De néha voltál maci, jéghercegnek is hívtalak, amit nem igazán értékeltél, de voltál dinka is. Dinka elég sokszor, meg szexi. Igen, szexi is... És ha szerepjátékoztunk, te voltál Rogers ezredes, én meg Stark a tudományos tanszékről... - ezt már valamivel visszafogottabban közli, ahogy jobb lába elemelkedik a stabil helyéről és a férfi két lába közé ékelődik, fel, a combjáig. Bár picit meg kell nyúlnia a széken, úgy egyensúlyozik, hogy közben a bor ivászat se tűnjön bénának. - Mi a fétised? Stevie. Mi az, ami totál beindítana téged? - mosolya ártatlan, miközben lábfeje fel-le jár a férfi belcombján.
A civilek boronálása megmozgat néhány emléket a fejében, amik annyira zavarba hozzák, hogy néhány pillanatra csupán, de kénytelen elfordítani a fejét és a kivilágított tájat fürkészni inkább. Csak a vashadsereg említésére pillant vissza, mosolya hálás és szerelmes, hiszen tudja, hogy Tony komolyan gondolja. Épp elég módon bizonyította már, mennyi mindenre lenne hajlandó érte. - Ha pedig Vasemberre, 185 centi tömény szuperkatonán kell átverekedniük magukat - Ez nem hangzik olyan jól, mint egy komplett légió, de Steve-nek nincs is szüksége rá. A pajzsára sem feltétlenül. Ha Tony-ról van szó, puszta kézzel is megvédi, ha kell, az élete árán. - Ami a civileket illeti... Még becenevünk is van, tudtad? Sam egyszer mutatott... Néhány dolgot... Azon a madaras alkalmazáson... - Egészen belesül a feje az emlékekbe. Az biztos, hogy egészen máshogy látják őket kívülről, ahogy azt gondolták volna. Vicces belegondolni, hogy néhány dologban mégis igazuk lett kettejüket illetően. Csak cukkolni akarja kedvesét, de annak pironkodó, durcás arcjátéka megnevetteti. Ezek szerint tényleg egyenruha-fétise van! Már érti, miért tervezte az övét is Tony és hogy miért olyan szűk itt-ott. Ezt az információt elraktározza, biztos benne, hogy a jövőben még vissza fog élni vele. Szerelmesen rosszallón csóválja a fejét, mégis készségesen közelebb tolja hozzá a tányérját, hadd vegyen csak. Tony arra nem tért ki, hogy a lopkodás kölcsönösen engedélyezett-e, így Steve nem nyúl bele a tányérjába (tanult a frizuráját illető hibából!), azt viszont bazsalyogva figyeli, a férfi hogyan szolgálja ki magát - végül ő is enni kezd. A felszínen, az asztal alatt viszont egészen másfelé kalandozik... Azon túl, hogy kicsit ugratni szeretné Tony-t és titkon élvezi, milyen arcot vág Mr. Mindig Magabiztos Stark, kedveskedni is szeretne. Nem akarja evés közben végig tapogatni, ezért ezt a gyengéd, cirógató módot választotta, hogy ne érezze magát túl távol sem tőle, míg esznek. Vagyis csak elméletben, mert Tony-t lefoglalja a mesélés, Steve-et pedig az, hogy ragyogó kékekkel, gyermeki izgatottsággal hallgatja. Egyik becenév jobban lenyűgözi, mint a másik; ha ajka épp kisimulna, a következő jelzővel rögvest visszagörbül széles mosolyba. Egyedül a végén ül ki megint hitetlenség az arcára. - Szerepjáték? Mármint az a tűzoltós fajta? - Gyanakvón szalad fel a szemöldöke, nem biztos benne, ugratja-e őt megint a másik, vagy ez tényleg komoly. Nem lenne illendő itt és most beismernie, de a gondolat, hogy így évődtek egymással, nagyon is izgató számára - ekkor érzi meg a férfi lábát a combjai közt. Arca vörösebb árnyalatot ölt, azt is csak diszkréten mosolyogja ki, hogy Tony-nak ehhez lejjebb kell csúsznia a székben. Az érintés intimsége ellenére, vagy talán pont azért, jóleső, és köszörülnie kell a torkán, hogy megpróbálja összeszedni magát. - Rajtad kívül? Elég nehéz a közeledben nem beindulnom, főleg, amikor így mosolyogsz rám, vagy amikor munka közben vagy és nyomatod a szakzsargont. - vallja meg egy fokkal halkabban. Bár nincs itt senki, aki belehallgatna a beszélgetésükbe, de ezt azért prűdségénél fogva sem szívesen kiabálná ki a nagyvilágba. - De azt hiszem, szívesen megismerkednék Stark professzorral is a tudományos tanszékről. - Az ő lába is feljebb siklik, miután észrevétlenül kibújt a cipőjéből; helyezkednie kell hozzá, hogy ne akadjon el Tony lábában, de megoldja és célzottan a férfi combját kezdi el cirógatni. Talpával közéjük siklik, gyengéden végigszánt szerette ölén, fel és le. - És szívesen megnéznélek a konyhában, egy szál kötényben, ahogy... - Halk, gyötrődő sóhaj szakad fel belőle. - Tényleg megfogadtuk, hogy az esküvőig semmi...? - Nem akar gyávának tűnni és visszavonni az ígéretét, de kizárt, hogy sokáig tudjon flörtölni Tony-val anélkül, hogy feldobná az asztalra és olyat tenne vele, amit biztosan nem bánna meg soha az életben. - Nem hiszem, hogy bírni fogom, hacsak nem hibernálsz le addig... - Enyhe nyomást helyez a talpával cirógatott területre, majd visszavonulót fúj, de nem megy messzire, inkább csak a férfi combját simogatja tovább.
- Tényleg? Muszáj volt kihangsúlyozni, hogy "185"? - legyen akármennyire tetőtől-talpig beleragadva a szerelem ragacsos mázzal illetett világába, akkor is tombol a büszkesége, ledominálva minden mást őbenne. Tekintete megállapodik a férfin, finoman rándul a feje oldalra, miközben szemöldökei összeugranak kérdőn. - A twitteren?? Becenevünk? Mármint közös? - kíváncsisága nem csak arcára, teljes lényére rá ül, ahogy előrébb húzódik, mintha úgy hamarabb megtudhatná a nevet, amivel a civilek illetik őket. Az biztos, hogy az emberek fura dolgokat láthatnak meg egymásban. Mégis az, hogy kettejük között megláttak valamit, valahol hízelgő most. Most! Örvend, hogy megérkezik a kaja és félre söpörheti a képet a fejében Steveről és a tűzoltó jelmezről, amit nagyon is rá aggatna. A pálcikáival kezd el bele-belenyúlni Rogers tányérjába is, de amikor feltűnik neki, hogy a dolog egyoldalú, elhúzza a kezét és többször nem pofátlankodik. Lehet, hogy sok? Lehet, hogy csak túl udvarias volt? Mindeközben mesélnie is kell, így van mire koncentrálnia a kérdései helyett. A kérdést hallva kiszélesedik a mosolya, de a tányérjában matatva, afölé magasodva eszegeti a falatokat eközben. - Ehemmm. Egy bizonyos fokig el is jutott az ezredes és a professzor, ha érted. - felé bök a pálcikáival, de csak éppen rávezeti tekintetét. Az a vicc, hogy tényleg nem tréfál. Amikor éppen azokban a szerepekben összebújtak volna - és össze is melegedtek, hú! - akkor fújtak riadót egy küldetéshez, ezért a kalandozás megszakadt. Az, hogy Steve elhiszi-e ezt, már nem Stark dolga. Az viszont annál inkább, hogy a lábaikkal cirógatják egymást. Abbahagyja az evést, és a szája sarkait törölgetve fürkészi a mesélő szerelmét, feje lágyan oldalra billen. Mosolyogva kémleli, szerelmesen. A borért nyúl, amit kis híján magára locsol, amikor az öléhez simul Rogers lába. Nem pillant le, csak maga elé türelmesen, de meghökkenten természetesen. Nem adja meg magát, de látványos, mennyire elnyúlnak a szavai és légzése mennyivel szaporábbá válik tőle, min simulgat a férfi talpa éppen... - Igen. A lelkemre kötötted, hogy nem nyúlunk egymáshoz, mert nem vágysz... testiségekre. - ekkor emeli fel bogár szemeit és süllyeszti azokat a kékekbe, hogy azokba mondhassa csalásának egy újabb elemét. A következő mondat, és persze a korábbiak, meg a láb az ölén elegendőek ahhoz, hogy öblítenie kelljen a borral. - Nos, mégsem csinálhatjuk egy étterem kellős közepén. - az ő lába ekkor vissza tér a földre, és arcáról lerí, hogy Stevenek is visszavonulót javasol, a maguk és mindenki más érdekében, akik ezen a helyen dolgoznak. - Ez lenne az első, mióta felébredtél? - ajkait morzsolgatja a következő falat előtt, aminek rágásával elvonja figyelmét a kérdése komolyságáról. Elvégre egyáltalán nem az első lenne neki, ha lenne, de muszáj megtudnia, volt e tapasztalata, amiből merített. Erről ugyanis valamiért sosem beszéltek korábban. - Úriember vagyok Rogers, betartom a szavam. - int a leánykának, ha a közelben flangál, hogy kérne még bort, s ha kell, Stevenek is kér. - Melletted sem könnyű ám csigavérrel élni, csakhogy tudj róla. Egy-két reggel ért már meglepetés... - szemöldökeit felvonja, cinkos mosolyt villant. Nem mond többet, mert a hölgyike megérkezik, ekkor Stark arra kéri, hogy hagyja az üveget náluk. És nem is bánja, hogy ott a nő, mert Steve legalább elmélkedhet...
Ha lekötöznék és megkínoznák, akkor sem vallaná be, hogy a böngészési előzményei között fellelhető "stony" kifejezés az ő ujjai által pötyölődött be a számítógépébe, sem azt, hogy néhány rajzot és egyebet még aranyosnak is talált. Soha. Legféltettebb titkai egyikeként magával viszi a sírba, és a gondolat, hogy esetleg Tony az ő sokkal fejlettebb technológiájával szintén rákereshet, valahol mélyen zavarba hozza. - Nem is tudom, Sam mutatta, valami stony, vagy mi, merthogy Steve meg Tony... - magyarázza hanyagul legyintve, mintha nem lenne fontos és nem érdemelne különösebb figyelmet, hátha ezzel csitíthatja kicsit szerette túlzott érdeklődését. - Óóó... Ezek szerint csak van benne valami - helyesel és igyekszik közben kiverni a fejéből a képeket. Miért találja ilyen vonzónak? Figyelmeztetnie kéne magát, hol vannak és mit csinálnak, ráadásul nem úgy kéne fantáziálgatnia Tony-ról, hogy közben itt ül vele szemben, mégis... Mégis. Eszik inkább pár falatot, hátha az visszatereli a gondolatait a helyes mederbe. Nem éppen sikerül. Az asztal alatti játékuk furcsán izgalmasnak bizonyul, Steve talán hajlandó lenne bizonyos dolgokat kockáztatni is, ha a férfi kijelentése nem hatna rá hidegzuhanyként. Láthatóan értetlenül, megrökönyödve áll a szavak előtt, kételkedni azonban nem kezd bennük - Tony-ban nem, magában annál inkább. - Nem vágyom? - ismétli, saját furcsaságán hevülve. Hogy az ördögbe ne vágyna? Mégis mit gondolt hetekkel ezelőtt, száz éves kövület, vagy mi? Majdhogynem eltöpreng azon, hogy a Koponya lányának babrálása a fejével egész jót tett neki, mert most már nagyon is vágyna testiségre, ó, de még milyenre... Viszont így, hogy ígéretet tett?, kénytelen tartani magát hozzá. Fásultan húzza hát vissza a lábát Tony-tól és a cipőjébe is visszabújik, a tésztáját viszont egy darabig kedvetlenül túrogatja csak. Még meg kell emésztenie előbb az információt. - Az első valaha - Sóhajba foglalja a választ, a borért siető lány után pillantva. Bár nem hat rá, amit most először kezd bánni, mégis úgy érzi, kelleni fog az ő lelkének is. A továbbiakra csak udvariasan mosolyog, tényleg hálás Tony-nak, amiért ennyire édes és figyelembe veszi az ő? igényeit, csakhogy fogalma sincs, hogy hagyhatta el a száját ilyen hülyeség és mit tegyen most, hogy ő egyáltalán nem kívánja betartani a szabályokat. Mégsem szeretne panaszkodni, így is furcsának tűnhet, mennyivel másabb, mint a közös emlékeik előtt volt; nem szeretné ezzel tovább bővíteni a sort. Tony következő megjegyzése felvidítja kissé, őszintébb mosolyt csal az arcára, de a villát inkább leteszi. Az emésztés és a gondolatai nehezebbnek bizonyulnak, mint hitte. Ha a férfi neki is tölt a borból, azt veszi inkább a kezébe, míg szerette és a felszolgáló közt lezajlik a párbeszéd. Na de komolyan. Az esküvőig semmi?! - Eleget beszéltünk rólam, most rólad szeretnék hallani. - Kékjét a vörös nedűről Tony-ra emeli. Mosolya enyhén kiszélesedik, fejét érdeklődve oldalra billenti, ahogy előrébb dőlve az asztalra könyököl. - Dolgozol valamin mostanában? - felkészül rá, hogy a válaszból valószínűleg csak a kötőszavakat fogja érteni, de nem bánja, mert a férfi mindig olyan lelkes, ha a munkájáról van szó, Steve pedig imádja nézni és hallgatni olyankor. Meg aztán hátha a csapdába esős (kétszer!) kalandjaik után elkezdett valami komolyabb projektet a vőlegénye, amiben segítségére lehet esetleg neki.
Olyan érdekesnek találja azt a témát, hogy minek becézik őket, hogy még a pálcikákkal telt keze is megereszkedik. - Stony? - kérdi, de a következő pillanatban már a pálcikái koccannak a tányérján, hogy aztán a bal karján lévő óráján pötyörészhessen. - Sam honnan tud erről? - kérdezi, miközben a twitteres fiókjába lépve rákeres a névre. - Miért az 'S' betű dominál? - pörgeti a vékony rétegű hologrammal kivetített kijelzőn az írásokat. Alsó szemhéja néha megugrik. Egy-két művész által őket ábrázoló rajzon azért megakad a tekintete. Steve is láthatja, ahogyan azt is, hogy egyre ruhátlanabb képek jönnek felfelé, ahogy Tony görget. Hirtelen zárja le, hogy ismét a kékekre figyeljen. Kis híján elneveti magát, ahogy látja Stevet mennyire meglepi, amikor Tony olyan váddal szembesíti, ami valójában nem igaz. Le kell kapnia tekintetét a tálkára, mielőtt még szemei elárulnák, mennyire huncut. Ahogy látja mennyire intenzíven hagyja el a jó kedve Rogerst, egy kicsit megsajnálja. Egy kicsit. És már előre elkezd izgulni azon, mit kap majd a tréfáért, nos de hát annál édesebb lesz, amikor megtudja... Aztán ahogy felel arra a kérdésre, ami -bizonyos okokból kifolyólag- nagyon is szívügye Starknak, nagyot kell nyelnie. Nem felel, csak bólogat. Tehát ez azt jelenti, hogy az volt a... Hogy ő lehet az első - még egyszer? A csend rájuk telepszik, ez pedig már hideg cirógatással érinti meg a férfi mellkasában dobogó szívét. Főként, miután eltolja a tányért Rogers. Amikor rátereli a szót a férfi, kérdőn, türelemmel hallgatja. Csak a konkrét kérdés után csóválja meg a fejét. A helyzetre való tekintettel nem menne bele, miféle terveken ügyködik, sőt, semmiképpen se foglalkozna a munkával. Most nem. - Én már a desszertre éhezem. - vállat ránt, mintha meg sem hallotta volna a férfi kérdését. - Viszont azzal meg én készültem, úgyhogy ha te is, akkor ciki lesz... - villant egy bocsánatkérő mosolyt, ahogy lehajtja a pohara tartalmát. Az üvege feneke koccan az asztalon, miközben a szalvétájával áttörli a szája szegleteit és hátra dől a székében, végig Stevet nézve eközben. - Köszönöm a vacsorát. Élvezem. Klassz helyet választottál. - villant egy szerelmes mosolyt, ahogy a rózsáért nyúl, amivel eljátszik ujjai között. Miután megunja azt, és a távolságot, felkel a székéből és megkerülve az asztalt, oda lép Rogers mellé, vele ellentétes irányba nézve. A virág szirmaival végig simít a férfi arcélén, majd a száján. Nem szól semmit, még a távolba is elbambul a korlát előtt, de eközben a rózsa végig fut annak mellkasán, le, lefelé, egészen az ágyékáig. - Ha készen vagy... - elemeli onnan a virágot, aztán kétszer finoman megkocogtatja azon a pontján, hogy aztán hirtelen a háta mögé csapja a vörös szépséges, és sarkait koccantva kihúzza magát széles, várakozó mosollyal. - Vagy szeretnél esetleg szerencse-sütit? Vagy az kínai? - bizonytalanodik el egy pillanatra.
- Nem akarom tudni - Tényleg, a legkevésbé sem szeretne többet tudni arról, vasszárnyas barátja mivel tölti - és miért pont azzal! - a szabadidejét. Viszont ahogy Tony elkezd pötyögni az óráján, Steve úgy sápad el egyre inkább, míg végül arca erős kontraszttal vörösbe csap át, ahogy Tony bezárja a keresést. A fél világ úgy gondolja, hogy egy ágyba valók. Őt mi vitte rá, hogy várni akarjon az esküvőig?! Ajaj. Csak egy dolog rosszabb annál, ha Tony csendben van, mégpedig ha terel. Steve mégsem kezdi el feszegetni a munka-témát, biztos benne, hogy ha világmegváltó dologról van szó, így vagy úgy, de előbb-utóbb tudni fog róla, ha pedig csak semmiségek, melyekbe szerettének nincs most kedve beavatni őt, úgy minek feszegetné? A desszertre rögtön eszébe jut néhány kép arról, mi mindent képzelt el köténybe bújt kedvesével a konyhaasztalon... Köszörülnie kell a torkán és csak reméli, Tony nem ismeri elég jól ahhoz, hogy lélektükreiből olvasson. - Te is készültél? - tereli inkább a témát és a gondolatait is másfelé egy érdeklődő mosollyal. Semmi érdekfeszítő lezáráson nem gondolkodott, úgy volt vele, együtt kitalálják majd, mihez lenne kedvük a vacsora után; sétálnak egyet esetleg, megállnak nassolni valahol, vagy egyből visszamennek a bázisra és... Hát igen, utóbbi valószínűleg nem fog összejönni egy darabig. Kösz, régi Steve! Így aztán kíváncsian fürkészi a jóvágású arcot, hátha leolvashatja róla a titkait. - Tiéd a terep, és a desszerté. - mosolyog, bár azért elfogja az izgalom, kíváncsi, vajon miről lehet szó. A köszönetre ellágyul a mosolya, zavartan csóvál a fején. - Én köszönöm, hogy eljöttél velem. Én is nagyon jól érzem magam. - Már érti, miért lógtak egymás nyakán annyit Tony elbeszélése szerint. A férfi mellett lenni újszerű és különleges, felpezsdíti a lelkét. Mintha a világ legédesebb dolgába kóstolna bele, telhetetlenné válik mellette és a legnagyobb dózis sem elég. Figyeli, mit babrál Tony a virággal, kékje akkor tapad csak le róla, mikor felkel a székről. Majdnem üres poharára mered, és ahogy a sziluett megáll mellette, érdeklődve oldalra sandít. A szirmok csiklandozzák az arcát, nehezen állja meg mosoly nélkül, ahogy kedvese lejjebb kalandozik. Mondana valamit, de nem találja a szavakat, és ahogy a vörös szirmok egyre lejjebb kalandoznak, már nem is keresi idővel. Elakadó lélegzettel fogadja a puha érintést, kékje egyből a barnába villan, ellágyuló mosollyal. Esküvő után, eh? Ki van zárva... - Kész vagyok - védekezőn felemeli mindkét tenyerét, fejét csóválva jelzi, hogy megjegyzése kétértelmű. A vacsorát is befejezte, ám egymás érzéki húzása igencsak az önuralma határaira löki, főleg, mikor Tony ennyire ellenállhatatlan vele. Kiissza a maradék bort a poharából, majd felkel a székről, ezáltal egy pillanatra szorosan Tony elé kerül. - Nem szorulok sorsszerű üzenetre. Vakon rád bízom magam. - Karja átfogja a férfit, közelebb vonja magához, apró csókot nyom kedvese arcára. - Elárulod, hova megyünk? Motorral...? - Kérdőn felfut a szemöldöke. Valamiért úgy sejti, Tony-nak teljesen más jellegű tervei vannak, de hát jobb félni, mint megijedni. Közelebb hajol, puszi helyett azonban ezúttal az ajkait célozza be, hosszúra nyújtott, szerelmes csókkal simul vele össze, ha hagyja. Abban biztos, hogy nem ő lesz az első, aki elszakad majd, abból ítélve, mennyire éhezik arra a desszertre... - Vezess. Követlek - Mosolyog bele a szerető szemekbe, bárhogyan is váltak el végül, és ujjait Tonyéba kulcsolja.
- Ne vedd sértésnek, de azt hittem csak egy fagyira ugrunk ki. - szemöldökei felfelé húznak, ahogy ajkai köré épült izmai is. Bocsánatot kér mimikáján keresztül, amit szavakkal sosem mondana el. Ezzel egyúttal válaszolva a kérdésre, miszerint nagyon is készült. Igazán nem csak úgy adta volna ám át azokat a gyűrűket, mondván 'Nesze.' Tony Starkról van szó, a showmanről, a férfiról, aki akkor is a szervezés és a buli királya marad, ha már bottal sétál át a vörös szőnyegen... Éppen ő ne tervezne valamit? A kötelező hálálkodást követően felemelkedik a helyéről és a virággal bohókás játékot kezdeményez Steve törzsén is. Egyáltalán nem szégyelli magát, miféle mókát és gúnyt űz éppen szerettéből, ami bizonyítja, hogy milyen vastag a bőr a képén. - Jól van. - mosolyodik el, ahogy Steve megszólal. Tony arcára tényleg lágy ábrázat ül, miközben szerelmének minden egyes mozdulatát fürkészi éppen. Nem mozdul, határozottan állja, amikor centik választják el őket. Felnéz a kékekbe és nedvesít torkán a választ hallva, majd aprót bólint végül. - Jó is, hogy említed, mert be fogom kötni a szemed. - villant egy igazi, játékos somolygást ahogy a férfi ajkaira koncentrál. - Motorral... -rábólint, bár arcára kiül, mennyire nem lelkesedik érte. - De mivel te csukott szemmel nem vezethetsz, ezért szükségünk lesz a technika vívmányaira, amit majd a ... - mondaná tovább, de puha ajkak állják hangja útját, ő pedig rögvest beleolvad azokba. Lapos pillantás alól figyeli, a kékek mikor hunynak le, majd ő is becsukja szemeit. Szerelmes csókolózással köszöni meg az estét és fejezi ki, mit érez mellkasában. Mohóvá kezd válni követelése, ahogy még pipiskedik is enyhén. Aztán egyszer csak szétbontja szabad tenyerét a férfi mellkasán és eltolja magától puhán. - Tapizni nem ér! - villant egy elégedett, játékos mosolyt, ahogy lepillant szerelemfonatukra. Onnan fel a férfi kékjeibe, talán érzelgős is kissé, ahogy aztán mégis csak megindul. Kifelé menet megköszöni a dolgozóknak a munkájukat, és meg is dicséri őket. Csak azután lefelé menet, kiérve a friss levegőre lassít le. Széles mosollyal, gyönge nevetéssel fordul szembe Rogerssel. - Eddig élhettük a veterán kalandjaid, de most én jövök. - húzza fel az orrát, ahogy el nem engedve a férfi kezét, hátra felé lépdel a motorhoz. Ahol már sejti, hogy neki ütközhetne a nagy járműnek, lelassít. Elhúzza a kezét, és nem csak nyakkendőjén lazít, az öltönyét is leveszi magáról. A motorhoz fordul, és a csomagtartóval babrál, hogy a virágot behajtogassa az öltönyébe, majd azzal együtt tegye el. Vissza Stevehez már egy vékony kendővel fordul. - Ezt most szeretném, ha felvennéd. - kéri lágyan, elővéve negédesebb hangszínét. Addig nem mozdul, amíg a férfi bele nem egyezik. - Ó, nem én fogok vezetni... - közli, ha véletlen ez akadályozná. - És persze tőled se várom el lehunyt szemmel. - az órájáról kicsippent egy darabot (mert sejtette, hogy Steve választ majd járművet) és azt feldobja a moci agyára. Látványos átalakulás nincsen, viszont a lámpa és a kicsike szíve is életre kel - Stark abban a pillanatban széttárja karjait mindentudóan. - Bízz bennem. - kéri.
Kezdőlap
