'Mint egy apa...

Finoman borzolja a földi szellő tarkóját. A Szellemre keresztelt Wanda, szót fogadva atyjának hitt lila foltnak - vonul keresztül Nevada állam egyik mellékkerületén. Bíbor pettyekkel felfestve az utcák falaira a vénáiban szaladgáló elszánt felhívást.

Nincsenek sikolyok. A félelem, 'mit a vörös boszorkány a halandó emberek fejeibe ültet némán vágja el azok életfonalait. Kétségbeesésükben többen nyúlnak késeik, fegyvereik után. Csupán az erősebbek igénylik a lány további képességeinek belefolyását a dologba. Csendesen vet véget a morajlásnak. Tompa puffanásokkal esnek alább. A lány kísértetként járja keresztül a kihaló utcák labirintusait. Nyoma sincs benne korábbi életének, mosolyának, életkedvének. A lila ujjak addig faragták lelkét, míg el nem készült az érzéketlen - gyilkolásra kész katona!

A falakról visszacsapódó keserűség nem érint meg semmit a lányban. Léptei változatlan tempóban viszik előbb, s tovább. Egészen addig, amíg a tarkójába csapódó feszültség alatt megdermed. Ajkai elnyílnak, megszokott közönye érdeklődővé válik. Ujjai bíborfelhői felizzanak. Vontatottan fordul meg tengelye körül. Szemöldökei egy arasznyit ugorva jelzik szemtanúi felé, hogy váratlan meglepetés éri. A gomolygó füstfelhő túl oldalán levegőért kapkodó, s lassan felegyenesedő törzs Steve Rogershez tartozik. Szellem számára jelentéktelen civil, akár a többi - de Wanda számára jelentett valamit...
- Mond, hogy ezt nem te tetted... - elképedő, már-már könnyekbe lábadó szemek mögül csalódottság és mérhetetlen fájdalom hallatszódik. A férfi nedvesít torkán. Valószínűleg kapaszkodót keres, de nem lelheti. A temető, a tömeggyilkosság, amit egykori csapattársa tett, már nem megbocsátható. Tegye azt, akárkiért...
- Nem tartozom magyarázattal neked. - a lány hangja némi élt rejteget. Szája sarka ugrik, karjai felemelkednek. A férfi térdeit rogyasztva feszíti állkapcsát. Lehetetlen a penge, mit szívébe szúr a másik árulása. Kétségtelen, hogy sok minden gyötörte meg őt odafönn, és Steve biztos benne, hogy a titán mozgatja a szálakat, de ha Wandát eddig nem fogadták el az emberek, ezek után biztosan végezni akarnak majd vele... Rogersnek fintorognia kell a gondolattól, hogy egy része, egy egészen kicsi része, még Brooklynból - egyetértene ezzel.
- Hogyne tartoznál? Hogy tehetted ezt??? - a férfi kilátástalanabb helyzetbe kerül, mikor oldalára befut Bucky, végül Sam is. A két férfi bár ellentétet képez, tekintetük összetalálkozása egyértelműen egyetértő, ami a lány dolgát érinti. Valószínűleg James Barnes sosem felejti el, hogy Wanda Maximoffnak köszönheti az újabb esélyt, de e percben azt kívánja, bár hagyta volna a börtönben, bár ne adta volna el a lelkét az ördögnek, s bár ne rajzolt volna újabb neveket a Tél katonájának listájára. Hiszen ezzel őt is besarazta!

- Steve... - Buck nem fűz több szót mindahhoz, amit gondol, s érez. Feszülten mocorog Rogers oldalán, kinek tekintete nem engedi el a lányt.
- Ezt most nem úszhatja meg. - nyökögi Wilson, és fáradt sóhajjal futtatja körbe tekintetét a meggyilkolt tömegkupacok között. Egyenesen öklendeznie kell. Hiába, a két veterán mellett neki még új egy ekkora tömegsír!
Wanda eközben türelemmel állja a három harcos pillantásait. Hogy miért habozik, hogy miért nem támad, talán ő maga sem tudná megmondani.
- Én nem bánthatom... - zavartan rázni kezdi a fejét, megfeszült állkapcsa mögött. Le kell pillantania a porosodó, megtört betonútra talpuk alatt. Ökölbe feszülnek ujjai. Képtelenség. Nem tudja felfogni, hogy ismét annak áldozatává válik valaki, aminek a mellette álló barátja. Újabb fejmosás. Ez másról nem szólhat!
Barnes és Wilson egyszerre néznek egymásra. Mintegy tudván, ezt a felelősséget, ezt a kínt vállalják. Együttes erővel. Ha a Kapitány gyűlölni akar valakit Wanda elvesztése miatt, hát legyen... tessék! De több áldozat vére ne folyjon! A lány vesztesége mellékterméke a nagy egésznek.
- Maradj hátra. - hangja sokkal inkább kérő, mint parancsoló. Hosszabb tincseibe belemar a szél. Hetykén dobálja azt, amíg ő és Wilson neki lendülnek a távolságnak ellenfelük és közöttük. Rogers elnyílt ajkakkal nézi a távolodó barátai között Wandát, aki mintegy rezzenéstelen arccal készül fel a támadóira.


- Én kérek elnézést, amiért képtelen vagy koncentrálni! - támaszkodik a férfi az ajtófélfának, onnan figyelve a szobájába berobbanó Maximoff lányt.
- Nem hordok magamnál. - kuncogva pillant föl Kapitányára, majd lemondón sóhajtva csóválni kezdi fejét. Óvatos léptekkel közelíti meg a férfit, majd nedvesítve ajkain mély sóhajt vesz. - Ez nem erőből kifejtett képesség, kérlek, legyél türelmesebb velem... - ajkait morzsolgatva pillant le a puha szőnyegre, lábujjait járatva. Láthatóan érzékenyen érinti, hogy az edzésen képtelen volt a legapróbb mágia kibocsájtására is. Pietro elvesztése okozhatja ezt...
- Tiéd minden időm, te lány! - fogvillantós vigyorgással nyújtózik el az apróbb termetű felé, hogy annak felkarját simíthassa.


Szellem megfeszítve minden izmát, előhívja a bíbor áramlást, s mint ezelőtt még soha nem láthatóan keringteti maga körül. Kis híján elfeketednek íriszei, ekkor Wilson szárnyai kirobbanva segítik őt abban, hogy más útból támadhassa a lányt, 'míg Barnest gyorsítva tempóján rohanvást neki kíván ütközni, szemből. S ha kell, fémöklével ütni szét - saját kezével nem. Ahhoz nem tapadhatna ennek a lánynak a vére! Azt már biztosan nem bírná el lelki-mérlege...
Rogers eközben tehetetlenül áll. Képtelen bármiféle megmozdulásra. A szívén a repedés tovább hasad. Wanda nevetése, Wanda védelmező megnyilvánulásai, a múltja, a testvérének önfeláldozása, az eltökélt szándéka, hogy jobbá tegye a világot, - most mind egyszerre nehezednek a férfi vállaira. Képtelen meglelni a helyes megoldást, és akkor ...
... hangos sikoly! Rogers rémülten keresi szemével a három személyt, és ekkor látja meg, hogy Wilson kezében ott az enyhén füstölgő fegyver, s a lány térdeire zuhanva oldalát szorítja. Eközben Barnes rövid tőrével közelíti meg hátulról a lányt, erőszakosan annak hajába kapva rántva fel a földről! - Ekkor már Wilson elfordul...

Steve Rogers térdei remegnek. Egy lépés. Még egy. Újabb. Még három. Futólépés. Újabb kettő. Karját előre nyújtja, hang nem jön ki a száján. Kétségbeesésében reszketve rohan. A tüdeje befeszül a hirtelen gyorsulástól.
Barnes ujjai feszesen tartják a lányt, s egy hirtelen mozdulattal elvágja annak torkát. Rogers ekkor felüvölt!


- Nem tudom, miért foglalkozik mindenki azzal, hogy mennyire vagyok szűz... - csapja az asztalra felháborodottan az újabb szennylapot Steve. Wanda a kanapén kucorogva pillant föl, kérdőn Kapitányára. Annak dühödt képe mosolygást csal az ő szelíd vonásaiba.
- Nyugi, gyorstüzelő. - susogja, bízva benne elég halkan csipkelődik, de nem! A férfi kis híján leejti állát, olyan hévvel pillant a lányra. Annak elfojtott nevetése azonban előcsalogatja belőle is a jókedvét.
- Ezt meg sem hallottam! - szájának görbéje szélesedik, közben fejét csóválja  - Holnap reggel tizenöt körrel nyithatod az edzést Maximoff! - fogvillantós vicsor, mire a lány hangos nevetésbe kezd.


- Wanda, Wanda... Wanda, Wanda, ne... ne, ne, ne... - lihegve éri be a már Barnes ölében, vérrel díszitett Bíborvirágot. Ajkai folyamatos remegése semmi, ahhoz a rezignáláshoz, mi szívében történik. Karjai mohón nyúlnak el a lányért, ölébe vonva őt. Hitetlenül pillant a vékony nyakra, belehal a fájdalomba... Könnyei őszintén, lelkének mélyéről jönnek. 'Mint egy apa, 'ki elveszíti gyermekét...

Barnes továbbra is térdel, combja anyagába törölve a tőr pengéjét. Fejét lehatja. Bántja tettét, de tudván jól cselekedett, nem omlik össze. Wilson a katona mellé érkezik. Puhán landol, szárnyait eltüntetve. Rogers kétségbeesett sírása benne eltör valamit. El kell fordulnia... Tenyerét mégis Barnes vállára fekteti, ezzel megindítva közöttük valami bensőségeset, valamit, amire szavakkal nem lehetne reagálni.
- Kérlek ne, ne... könyörgöm, ne... Bucky?! - könnyei között alig lát a férfi, mégis fölpillant. Az említett állát szegve állja annak tekintetét. Megfeszült arcizommal, csöppnyi fájdalmat sem mutatva a vesztesége iránt. Ha így lenne, talán Rogers még ostobaságot követne el barátai ellen.
- Meg kellett tennünk. Láttad mit tett! És ez nem az első volt... Három hete vagyunk a nyomában! Steve, Wanda hálás lenne... - Barnes ekkor pattan fel, és némítja el ezzel Wilsont, aki értetlenül, talán kissé megkönnyezve kapkodja a fejét innen-oda. A kucorgó Rogers nem képes elereszteni a lányt. Barnes ezzel tisztában van, így Wilson könyökhajlatába tépve vonszolja el őt onnan, adva a Kapitánynak, és a katonájának egy utolsó lehetőséget a búcsúra...


- Nem vagyok éhes... - Steve erőtlenül fekszik a kanapén, begubózva a takarója alá. Wanda jól tudja, hogy milyen nap van ma, s a férfi miért ennyire egykedvű. Stark csak vállat vonva elhalad, Wilson sem foglalkozik vele. Úgy vélik jobb, ha magára hagyják. De Wanda inkább...
- Tessék. - lerakja az asztalra a férfi elé, a reggelit. Gofri, Wanda módra, tejszínhabbal. Mellette egy fénykép, amit a lány erőszakolt ki a múzeumtól. A képen ott van James Barnes és Steve Rogers! Jókedvűen mosolyognak!
- Honnan szerezted ezt? - hangja tompa, fájdalomittas - Köszönöm! - mosolyodik el végül, fáradt sóhajba burkolva felülve. Elnyúlik a képért, ujjai közt szorongatja.
- Boszorkányság! - kuncog a lány a pult előtt hadonászva, mire a férfi sejtelmes mosolya szélesedik. Bucky születésnapját együtt töltik, és Rogers minden kalandjukat elmeséli neki...


- Annyira sajnálom... - feszül ökölbe keze, miközben beletemeti arcát a lassan kihűlő testbe, annak is nyakszirtjébe. Zokogása nem hagy alább. - Kicsi Maximoff... - a férfi sokszor hívta így, ha heccelni akarta az edzések alkalmával, ám egy idő után ez már bensőséges jelzővé vált közöttük. Most, most lélektörően csattan el a két szó!
- Bocsáss meg... - a férfi felfoghatatlan fájdalmat él át. Képtelen még egy veszteséget elbírni szívével. Ennyi tragédia, ennyi teher. Ez már túl mutat rajta. Levegőért kapkod, kis híján belefullad - vagy belehal? - a pánikba, amikor tompa léptek vonják magukra figyelmét. Reszketve pillant válla fölött hátra, hogy megkeresse a hang forrását.

Kérdő, összezavarodott ábrázattal bóklászik felé Wanda. A valódi, kinek egyetlen csukló mozdulatába kerül, s a férfi karjaiban tartott halott boszorkány... elillan. - ... mi??? - kérdőn, a levegőbe markolászva próbálja felfogni a férfi, hogy a katarzis, amit átélt - nem létezik, nem valódi, csak a lány játszadozott vele. Megkönnyebbülésében térdepelve pillant a közelgő boszorkára, kis híján felnevetve örömébe. - Életben vagy, élsz... hát élsz... - nyökögi erőtlenül lehajtva fejét, mellkasára csapva tenyereit.
- Nem emlékszem rád... - most először  csendül fel érzékenyen a hangja. Steve rögtön felkapja tekintetét, de a felbukkanó két barátja megriasztja őket, s Wanda, amilyen megrémült, olyan könnyedén veszi birtokba mind a három férfi tudatát egyszeriben, s így altatja el őket... ~

Hogy emlékeznek e majd erre, azt még a lány sem jósolhatja meg...

-2:50-
• •