Wanda Maximoff

A hosszú évek alatt Thanos legyőzésébe kapaszkodva tartott ki és próbált a józanság mezsgyéjén maradni. Álmatlan éjszakák, torok égető sikolyok és a skarlát minden árnyalatába mártogatott lázgőzös rémképek zabálták fel nyugtató emlékeit korábbi életéről. Merthogy megjárta ő az univerzum legsötétebb oldalát is. Thanos megölte őt egyszer, és kétszer is. Elvette tőle Pietrot, és végzett Vízióval is, akinek aranysegélykiáltását sosem tudta elfeledni, hogyan fogta karjaiban és próbált menekülni a lila téboly karmai közül. Ezek a rémképek és a testvérének utolsó mosolya állandó jelleggel kopogtattak koponyája falain, arról nem is beszélve, hogy ő miket tett a lila óriás árnyaként. Akkoriban nem volt önmaga, de életeket vett el és ártatlanokat bántott.
És most? Most mi maradt? Úgy érezte, azt az érzést keltette benne a világ, hogy valami véget ért. Thanosnak leáldozott, és mégis, mintha ő lett volna az egyetlen, akiben tovább forrott a düh, a tehetetlenség és a kétségbeesés. Persze, egy része jól tudta, hogy köze lehet hozzá, hogy semmilyen módon nem mondhatott búcsút az óriásnak. Mégis, amikor arra került a sor, hogy ünnepeljenek és új életüket a múlt apró darabkáiból felépítsék, valahogy Wandának ez nem sikerült. Clintnek persze sikerült mosolyt varázsolnia az ajkaira, és a többi hős részéről is érezte azt a tapogatózó szeretetet, amit bajtársak iránt szokás érezni, csak hogy egy olyan kaotikus és veszélyes világgal a fejében és a szívében, Wandának ez nem volt elegendő ahhoz, hogy a teljesség nyugalmával várja a következő bevetéseket, parancsokat.
Sőt, ahogy az már lenni szokott, olyan ártalmatlan mégis határozott gondolatok is felbukkantak a fejében, mint hogy talán távoznia kellene a bázisról. Új életet kezdeni. De hogy a legerősebb szíveknél szokás ez, pontosan tudta, hogy semmi esély rá, hogy valakinek, aki olyan képességekkel rendelkezik, mint ő, majd egyedül sikerülhet véghez vinnie egy ilyen utópisztikus tervet. Így a hétköznapok monotonná váltak. Egyre több időt töltött a szobájában. Eleinte csak az ebédeket, vacsorákat hagyta ki. Aztán elmaradtak a reggelik, és az edzések is. Nem ment a csarnok közelébe, de nagyon a saját hálókörletéből sem mászott elő. Naphosszat ücsörgött a fotelében maga elé bámulva, vörös felhőkkel borítva be a környezetét. Nem bántott ő senkit, nem volt mogorva, ha keresték. Sőt, ha valamilyen küldetésről esett szó, társult hozzájuk. Ahogy korábban, most sem nevetgélt a banda élén. Mégis, egy idő után már nem csak Natasha számára tűnt fel, hogy Wandával valami nincs rendben.
Romanoff - ahogy mindig is - szívén viselte a csapat tagjainak sorsát, így aztán többször kereste fel a lány társaságát, mint korábban. Edzésre hívta magával, de még olyan helyzetekbe is elcsábította, ahová máskor egyedül ment volna. Aggodalmát aztán felváltotta a féltés, amikor Wanda percekre, majd több és még több időre elvesztette a jelent, és egy olyan világba került elméjével, ahová Natasha nem követhette őt. Aztán minden rosszabb helyzetre fordult, amikor Carolt elrabolták.
Mint általában, nem ő az, aki dönt arról, ki mehet a mentő expedícióval. És ami azt illeti, nem is igazán vágyik rá, hogy újra a csillagok fölé merészkedjen, de a gondolat, hogy Steve veszélybe kerülhet nagyon is motiválná őt, hogy velük tartson. Így megkerülve Clint és Natasha beleegyezését a hajó felé indul.
A gépre felszállók között ott van Tony is, aki csupán egy értetlen pillantást küld felé elsőkörben. Wanda nem foglalkozik vele, nem gondolná, hogy az ő jelenléte bármit is hátráltathatna. Főként, hogy Mesterét, Stephent is a felszállók között látta.
- Hova-hova? – lép elé zsebre vágott kezekkel Stark, fejét egy fél szögben oldalra vágva, kérdőn felfutó szemöldökökkel arcán.
- Mindjárt felszállás. - mondja olyan érzéketlenséggel, hogy már-már Stark is meginogna saját bizonyosságában, miszerint a lány még csak a megbeszélésen sem vett részt.
- A-ahm. – egyik mutatóujját kettejük közé csapja föl atyáskodón, hogy aztán félrehúzza a száját. - Nincs belépőkártyád. A kidobó fiúk nem fognak örülni. – ahogy már máskor is, Tony most sem egyenesen mondja meg a véleményét, vagy a parancsát, inkább csak ködösítve utasít.
- Carol veszélyben van, és lehet, tudnék segíteni nektek. Meg van hozzá a képességem! Én is szeretnék veletek menni. - nedvesít a torkán, miközben arcára kérdő ábrázat vonul, épp csak dühe villan fel egy másodpercre. A háttérből megérkező Natasha minden pillantása egyértelművé teszi a lány válla fölött elpillantó Starknak, hogy ezúttal nem lehet jó fej nagybácsi/nagynéni, egyikük sem.
- Nem engedhetlek fel a hajóra, Wanda. – zuhannak pár milliméternyit a vállai, miközben rekedtes hangon közli a nyilvánvalót. Fentről ekkor már lekiabál valaki, hogy indulniuk kell.
Wanda válla fölé lesve látja, hogy Natasha vörös sziluette közeledik. Onnan csak rideg mosollyal pillant fel Tonyra, egyértelművé téve, hogy nem helyesli a döntésüket. S talán papíron a feletteseik, Wanda egyáltalán nem gondolná helyesnek, hogy megtiltják a számára, hogy segítsen egy barátjuknak.
- Rendben. - bólogat maga elé pillantva, megfagyott, elkomorodott ábrázattal. Talán nem bíznak meg benne? Ennyi év, ennyi áldozat után sem? Minden bizonnyal jogos lehet a kérdés, ami megbújik a fejében e pillanat során. Tony nem ostoba, olvas a jelekből. Így aztán csak a lány vállára helyezi a tenyerét, hogy annyit mondjon;
- Rád itt van szükség. Ha valami történik velünk, vagy amíg távol vagyunk, kell hogy... – de a lány kirántja a vállát Tony fogása alól, és csak annyit mond;
- Megértettem. - szeme se rebben, miközben faképnél hagyja a férfit és a kettejük körébe lépő Natashát. Wanda nem láthatja, hogy mindketten utána néznek, de így van.
Szemből érkezik éppen Sam és Bucky, késve, ahogy általában. S bár talán Sam elkocog mellette, James lelassít. Kettejük sok mindenben hasonlít, így aztán Bucky szimpátiát érez iránta. Épp megszólítaná, de a lány még csak figyelemre sem méltatva őt halad el mellette. Ez pedig egy rosszfajta érzést, egy hűvös, idegen gombócot gyúr a férfi mellkasába. A lány után Natashán állapodik meg a tekintete gyanakvón, de mivel sem a nő, sem Tony nem viszonozzák a szemkontaktust, Barnes csak gondterhelten megcsóválja a fejét, aztán Sam után siet fel a gépre. Onnan még lepillant abba az irányba, ahol Wandát látta utoljára. Most Steve mellett a helye. A legjobb barátja kedvese bajban van, hosszú hónapok óta. Elsőbbséget élvez, de Bucky még Samet is megkéri rá, hogy emlékeztesse rá, ha egyben visszatérnek, beszéljen a lánnyal.


[folyt.köv]

Wanda Maximoff

Minden perc egy örökkévalóságnak tűnik. Minden óra darabokra marcangolja a gondosan kierőszakolt nyugalmát. A szobájában - ahogy Strange tanította - igyekszik meditációval lefoglalni magát. És ahogy telnek az órák, hatványozódnak a napok, mintha a fejében egy bíbor felhő arra kényszerítené, hogy ne tegyen semmit.  Ha keresik, lomhán felel. Natasha előszeretettel zaklatja, amióta csak fel szállt a gép. Romanoff sosem túlságosan tolakodó, mégis mintha karcolgatná a határát annak, amit még a lány elbír viselni. Pontosan tudja, hogy milyen Wanda természete, talán éppen ezért teszi.
És akkor hazaérkeznek a mentőexpedíció tagjai. Jóformán csonkán és sérülten. Wanda most is - mint mindig - később tudja meg, hogy leszálltak. Órák óta azonban nem figyel semmi másra, csak a rossz előérzetére, ami ott toporzékol a mellkasában, akár egy gondosan elásott akna. Ráléptél? Véged van. A lány pontosan ezt érzi. Elegendő egy rossz légvétel, és vége van...
Maga sem tudja, mi okozza az erőt, hogy végül felkeljen a kanapéról ahonnét a tükörképére révedt, ki tudja hány órája már. Léptei egyre csak lassulnak, ahogy az ügynökök, és mindenféle hivatalos alakok rohangálnak mellette, telefonálva, üvöltözve. Még a mentő fényeit is látja az ablakból, de senkitől sem hall semmi konkrétat.
Így tovább megy.
A lépésből futólépés lesz, abból kocogás, végül már szalad. A hangzavar tompul a fejében, ahogy kiérve a hűvösre meglátja a gép állapotát. Tekintete ide-oda ugrál, próbálja kivenni a sziluettekből ki hogyan úszta meg az űrbéli csatározást, jól vannak-e. Látja, hogy pár hordágyat visznek, és bizony nem kerüli el a figyelmét az sem, hogy sokan guggolnak, térdelnek a fűben. Még az öltönyösök is megszeppenve hátrálnak egymásra lesve, mi tévők legyenek.
Talán nem találták meg Carolt? Talán későn értek oda?
Aztán a tömegből felé indul Natasha. Wanda szeretne tovább menni, de a nő megállítja őt. A lány arcára kérdések hada ül, látva azonban, hogy Romanoff szemei könnytől ázottak, s hogy légzése szaporább, mint máskor Wanda elkapva a fejét újfent a túlélők közé néz rémülten.
- Mih-mih történt? Hol van Carol? És-és a többiek? - tekintete ide-oda ugrál, miközben már attól remegővé válnak ajkai, hogy Natasha nem akarja tovább engedni őt.
- Maradj itt. - a nő hangja beleremeg a kérésbe, mégis a lány megérzi a súlyát annak, hogy valami komoly dologról lehet szó.
- Akkor mondd el, mi történt! - kiabál rá a nőre. Érzi, hogy a dühe növekszik mellkasában, erei megfeszülnek nyakán, nem kevésbé mellkasa íve kidudorodik. Miért? Miért nem mehet oda?
- Steve... - a tolakodás, ahogy próbálja ledobni magáról Natasha erős kezeit, mintha egyszerűen csak abba maradna. Wanda állkapcsa megfeszül, beledermed a pózba, majd onnan pillant a nő felé. Kérdőn, már szinte vádlón és dühösen. Nem is kell több hozzá, hogy a lány szemei könnyektől duzzadjanak, arcán mégis rideg mosolya villan.
A semmiből bukkan fel a vörös aura és taszítja hátra Natashát, miközben a tekintete újfent a tömegre villan. - Hol van Steve? - a lány ajka remegni kezd. A háttérben megpillantja Buckyt, ahogy éppen Carolt nyalábolja fel, s próbálja talpon tartani. Noha Natasha reszketeg és szomorú ábrázatára némi ijedtség is párosul Wanda láttán, ez nem riasztja meg a lányt, hogy újra megkérdezze. - Hol van Steve?? - kiáltja el magát. És ez már nem csak, hogy megrezzenti Romanoff teljes sziluettét, a kinn lévők sokasága is Maximoffra kapja a fejét. Egy forró csík bukik alá arcán, amit követni kezd egy másik.
- Előbb meg kell nyugodnod. - lép felé a nő védekezően feltéve a kezeit irányába. Hasonlóan szétsírt sminkkel és gyászoló tekintettel, mint ő. Wandának azonban, ahogy soha máskor, úgy most sem tetszik, hogy arra kérik érezzen másképpen, mint ahogy egyébként érez. Miért ne lehetne mérges? Miért ne akarhatna válaszokat?
- Ne mondd meg nekem, hogyan érezzem magam. - a lány kétségbeesett arcára már nem csak könnyek, de haragja védjegyei is felülnek. Orr lukai kitágulnak, miközben egyik kezét megemelve a nőre szegezi a képességét.
- Wanda? Elmondom, ha bemegyünk az épületbe. Kérlek, gyere be velem! - Romanoff arcára most már csak az értetlensége ül, ahogy figyeli a lányt. Egyszerűen nem képes felfogni, hogy mi történik előtte. Steve elvesztése lehet rá ilyen szörnyű hatással? Képes lenne bántani őt, vagy bárki mást?
- Nem. - feleli reszketeg hangon. - Nem megyek sehova! - közli hűvösen és a következő pillanatban Natashát elrepteti az útjától. A nő átrepül a legközelebbi pár méteren, hogy aztán a fűben gurulva érjen véget útja. Wanda pedig? Ő tovább indul a hajó felé, felszegett, de még mindig remegő állal és térdekkel.
A következő, aki az útját szegné egy leküzdött, csalódott és fáradt Vasember.
- Elég volt. – mondja parancsolóan. Bár a testét beborítja a vörös-arany védelem, az arcát mutatja a lánynak. Szemei duzzadtak a könnyeitől és a hangja rekedt. Talán kiabált? Biztosan gyászol. Csakhogy Wanda számára ez nem elég.
- Mi történt? - kérdezi ridegen újra, ezúttal ismét türelmesebben. Ám kész rá, hogy többet ne tegye. A katonák fegyvert szegeznek rá, de a felkelő Natasha eléjük veti magát, kiadva a parancsot, hogy ne lőjenek a lányra. Wanda szemrebbenés nélkül figyeli Starkot, várva a választ.
- Meg-meghalt... Odafent. Feláldozta magát értünk, érted?? Azért halt meg, hogy mi élhessünk. És most elég legyen ebből a tini drámából! – hallva a férfi szavait, érezve annak fájdalmát más sem jár az eszében, csak Steve mosolya. A csupaszív katona, aki előszeretettel fogadta be, vigasztalta őt és ápolta a lelkét akkor is, amikor senki nem állt készen rá, hogy felnőttként kezelje őt.

Steve...

A bíbor aztán újra megjelenik, de ekkor már Bucky is újfent közöttük van és még talán mások is, akikről Wanda nem vesz tudomást egyelőre. A könnyei egymás után rajzolják le szívének utolsó józan dobbanásait.
Engedd ki! ~ hallja a hívogató hangot odabenntről.
- Nem. - prüszköli. - Nem hagytátok, hogy menjek. Nem hagytad, hogy megvédjem. Féltek tőlem, még mindig féltek tőlem és még mindig azt hiszed, hogy egy tudatlan, ostoba gyerek vagyok... - pillant Natashára ekkor, aki már elég közel van. -  Ő nem tette! És miattatok nem voltam mellette... - nem csak aurája válik bíborrá, szemei is.
- Ez most nem rólunk szól Wanda. - mondja Natasha, miközben Tonyval folyamatosan egymásra néznek. Bucky is egyre közelebb lép hozzá, mindkét kezével a lány felé nyúl, talán mondana is valamit, de Wanda nem hagy rá esélyt.
- Tényleg nem. - ismeri be, de a katonák fegyverei mind rászegeződnek már ekkora. Fury adja a parancsot? Lehetséges. - Ez most Steveről szól. - mondja hűvösen, s a következő pillanatban elengedi a benne dúló haragot. Nem csak Natasha, a katonák, vagy azok, akik a közelében maradtak, Tony is messzire repül a lánytól. A vaspáncél pedig darabjaira bomlik, mintha sosem létezett volna ezelőtt. Wanda pedig hevesen emelkedő-süllyedő mellkassal néz utánuk.
- Meg foglak keresni. És vissza foglak hozni... - pillant a fekete ágyra, melyben őt sejti. Aztán hűvös pillantása körbe fut a bázis előtti gyepen, s még azelőtt száműzi a valóságból a katonák fegyvereit, hogy ismét kézbe kapnák őket.
- Egyedül. - levágja mindkét karját a föld irányába, amikből vörös fények csillannak. Ettől a magasba emelkedik, s olyan hirtelen tűnik el az égen, mintha sosem létezett volna.

Kiszaggatva önmagát a valóságból távozik a Bázisról. Hátrahagyva mindent és mindenkit, aki fontos lehetne/lehetett neki. A tétlenség érzete, a magány és az elviselhetetlen űr, amit a szerettei a szívében hagytak, egy olyan útra terelik Wandát, ahová nem követheti őt semmi és senki más. Neki pedig rá kell lelnie a lehetőségeire, hogy megmentse a Kapitányt. Mert meg kell mentenie a Kapitányt. És Víziót. Megmentheti? S, ha őt megmenti, talán Pietrot is visszahozhatja? Lehet ekkora hatalma, vagy csak a köveknek lehetett?

Az elkövetkezendő öt évben megpróbálja kideríteni, hogy mire képes, s hogy hol vannak a határai a világának, az időnek és a térnek. Lehetséges e bárkit visszahoznia a halálból, ahogy Stephen Strange tette vele annak idején? Megtörténhet-e?...