darabokban...

teamcap

Carol Danvers nem foglalkozik olyan világi dolgokkal, mint a szemtanuk, vagy a fáradtság. Az eget átszelve üldözi a kree hajót, már legalább egy órája. Izmai fáradnak, s talán a torka is karcosra szárad, de nem adja fel! Ő nem olyan fából lett faragva, ahol ez megengedett. Minél jobban feszíti inait, annál laposabbra sikerül alakulnia, s emiatt annál gyorsabban tudja nyomon követni a mocskokat. Ha Kedvese most látná, bizonyára minden zöld porcikájára szüksége lenne, hogy lefogja a nőt.

Carolban több a gyűlölet irántuk, mint bármelyik társában (Ha nevezheti így a földi harcosokat!) Elrabolták, megkínozták és módosították génjeit. Persze, hálás egy része, hiszen soha nem lenne módja védelmezni a gyengébbeket, ha ez nincs így, de akarata ellenére történt. Mi ez, ha nem erőszak?

A nőnek lassan fogalma sem volt róla, hogy hol jár. Távolra került a lakott területtől. Messzebbre, mint kellett volna.
Az alattuk kanyargó szakaszon ismerős alakot pillant meg, de kizárja a lehetőségét annak, hogy... Miért lenne ennyire közel a veszélyhez? Valami baj van? Carol ekkor jobbra rántja teljes alakját és süllyedni kezd, közelítve a betont felszántó két kerekű felé, s az azon elterülő Steve Rogershez. Mellé ereszkedik, majd enged sebességéből, hogy képes legyen két lábán megállni, esés nélkül.
A férfi ijedtében majdhogynem lehajt, bele az egyik út menti sövénybe, de végül képes megmenteni a motort, s a maga épségét is. Egy darabig köröz még, kifújja a levegőt, majd csípőre vágott kezekkel fordul a nő felé. Az ismerős nő felé.

- Carol.- jegyzi meg hangjában némi éllel a férfi. Tart tőle, hogy a nő hűsége jobban fűzi a kormányhoz, mint őhozzá, ezért sem haladt tovább, miután észrevette. Persze bizakodó, hiszen nem egy sugárnyalábbal a hátán végezte. Lehet rá némi esély, hogy a szöszi nem ellenséges szándékú vele és az egyezményt megtagadókkal, de ettől még szemben állnak most. Háta mögött a még kattogó vízszintesbe dőlt motorral...
- Steven.- a nő hangja olyan lágyan kering körülötte, hogy az az érzése támad, közelebb van hozzá, mint bármikor. Pedig nem. Méterek választják el egymástól őket. Íriszeikben a ki nem mondott tartás attól, hogy miként léphet majd a másik. A férfinak nem sok esélye lehetne, hiszen a nő képes a távolból támadást indítani, s pajzsa nélkül nehezére esne a védekezés. Tisztában van vele, hogy legerősebb fegyvere, a szavaiban van.
- Örülök, hogy látom.- halvány mosollyal bólint Steve, alig mozdulva helyzetéből. Nedvesít szárazra száradt ajkain, majd körbe futtatja tekintetét, a nő válla mögött elpillantva abba az irányba, ahonnan jött.
- Nincs velem senki...- nyugtatja meg azonnal, szomorú szemöldökei alól figyelve a férfit, aki ekkor kérdőn, fáradtan pillant rá - Én is örvendek, bár nem néz ki valami jól.- jegyzi meg, lemondón lehajtva a fejét. Fogalma sincs, hogy odahaza Szívének Legkedvesebb mit szólna hozzá, ha elmondaná kivel találkozott, de azzal is tisztában van, saját erényeit tagadná meg, ha rá támadna a férfire.
- Kreek?- a férfi ekkor már nyugodt szívvel fordul el, hogy felállítsa a kicsikéjét, majd azzal babrál egy percig. Addig Carol bólogatva néz el a távolba, a semmibe, a pusztába, hogy újabb léptekkel szűkíthesse a távolságot közöttük.
Rogers egy gyanakvó pillantást intéz felé, s le sem veszi róla kékjeit, miközben a nő a járgánya másik oldalára lépve, félőn pillant rá. A férfi mellkasa megtelik levegővel, dühödt talán. Ellenben a nő tekintete inkább lesajnáló.
- Ugye tudja, hogy ...- de nem bírja fejezni kérdését, mert Carol türelmetlenül belevágva szavába, elkapja a motor kormányát és maga tolja a kövesútra föl, mire fel csak elcsodálva nézi őt a férfi.
- Tudom.- nyökögi, majd letámasztva azt, hátrébb lépve tőle elégedetten pillant a Kapitányra. Carol szemében ugyanis nem változott a férfi rangja.
- Megtehetné, hogy visszavisz.- jegyzi meg ellágyult mosollyal az arcán, miközben a nő zöldjeiben lubickol.
- Téved.- szinte elneveti magát - Nem tartozom a kormány embereihez...- von vállat lepillantva a kettejük közötti moci ülésére. A feszes bőrre simul tenyere, s ujjai köröznek azon.
- Hová tartozik?- helyezi egyik lábáról másikra a súlyát, kissé türelmetlenül kutatva a nő tekintete után.
- Bíztam benne, hogy maga fogja egy nap megmondani.- ekkor pillant fel Steve szemeibe, őszinteséggel arcán. Halovány mosolya tükröződik a férfién, ki ekkor már lágyultabb vonásai alól pillant a nőre. Eltelik talán harminckét másodperc is, hogy így méregetik egymást. Steve most először érzi azt egy nő mellett, hogy tökéletes tükröt formál számára.


A fűtengerbe kapar a szél, felporozva azt. Golyózáporral. Mindketten rögvest felkapják tekintetük az égboltra, s hamar észreveszik a hajót, mi imént még Carol üldözöttjeként suhant át a horizont vonalon. Steve kékje féltőn pillant a nőre, míg Carol zöldje határozottan, bátran teszi magáévá a világot... Van ebben valami katarzis a férfi számára.
Steve felpattan a Harley hátára és a hátráló nő felé nyújtva balját, ellentmondást nem tűrően sodorja közelebb magához, arra parancsolva ezzel, hogy üljön föl mögé.
- Kapaszkodjon!- kiáltja, a golyók koppanása ugyanis tompítja hangját. A férfi türelmetlen, aggodalmas pillantást vet a rá tekerődő karokra, majd gázt ad. Ahogy a technika vívmánya engedelmeskedik megindulnak. A betonúton nincs túl sok esélyük kikerülni a kreek támadásait, ráadásul Rogers nem akarja 'haza vinni' az ellenséget. Buckynak, Sharonnak és Samnek, más sem hiányozna!
- Húzódjon le!!- parancsol a fülébe a nő, ekkor egy pillanatra Steveben felvillannak barna tincsek és az élénk vörös rúzs, ahogy hasonlóképpen utasították őt. S, ahogy akkor is, most is szót fogad. Éles bal kanyar és már le is térnek a szakaszról, beleidomulva a fák közé. A lombok eltakarják őket. A férfi ügyesen szlalomozik, míg mögötte a nő fészkelődni kezd. Stevenek elképzelése sincs róla, hogy mi folyik a háta mögött, de mivel tud a nő erejéről, biztos benne, hogy nem esik baja.
Carol addig tornázza magát, míg háttal nem ül a Kapitánynak, és úgy bemérve a gépet, felmutatva tenyereit, lőni nem kezd rájuk. Steve feje beesik vállai közé ijedtében, de megfeszülten tartja az irányt.
- Juttassa eszembe, hogy jövök eggyel...- nyökögi elől Steve, előrébb dőlve a kelleténél.
Kétségbeesetten veszi tudomásul, hogy elérik az erdő határt, s bizony a fentiek egy ideje már ne lőnek rájuk. Alighogy kapja oldalra fejét, már azon veszi észre magát, hogy a Harley, a szeretett Harley feneke az orra alá csúszik és a járgány két lábára emelkedve dobja le magáról a Kapitányt. Mielőtt azonban bekövetkezne az orbitális elvágódás, erős karok ragadják meg hónalja alatt, s ellentmondva a gravitáció törvényeinek távolítják el őt, a motor utolsó aranybarnán ragyogó sikolyától...


A nő olyan sebesen távolodik a helyszíntől, amennyire erejéből csak futja. Steve zavarban érzi magát. Nem szokott ő ilyen helyzetbe kerülni. Nincs rászorulva arra, hogy megmentsék. Noha volt már rá példa, még sem ilyen nyilvánvalóan rajzolódott ki, hogy megmentésre szorul...
Amint elég távol kerülnek, a fák sűrűje repül a nő, hogy ott egy fa árnyékába rejtőzve, megpihenhessenek. Óvatosan ejti le a férfit, aki térdeit rogyasztva pillant föl a mellette landoló nőre. Carolnak szüksége van egy percre, hogy megtámaszkodjon a mellettük ágaskodó fa vaskos törzsébe.
- Jól van?- lép közelebb Steve, a nő lapockájára téve tenyerét, addig eresztve törzsét, hogy láthassa annak arckifejezését. A heves - apró bólintásokból nem nehéz rájönnie, hogy a nő valóban jól van, csak szüksége van pár percre.
- Itt várunk.- jelenti ki, majd kissé erőszakosan ragadja karon Carolt, hogy ülő helyzetbe kényszerítse a fának támasztva őt. Mellé guggol, majd félmosollyal csóválja a fejét, elnézve, hogyan kínlódik. Ő el sem tudja képzelni, a repülés hogy merítheti ki, mennyire, hiszen soha nem...
- Elég közel vannak még, ezért jobb, ha...- a fejük fölött süvít el a kutató gép, mire a férfi csak még közelebb húzódik a nőhöz, gyakorlatilag fölé hajolva, hogy védhesse testével, ha lövések sorakoznának.
- Hoznom kellett volna a Srácomat...- halkan suttogva jegyzi meg, mire Steve kérdőn pillant rá. Carol egy olyan 'Ne már, hogy nem tudja.' arccal méri fel. Ekkor a férfi arcán szélesedik halvány mosolya.
- Örülök, hogy nem várt sokáig magával.- jelenti ki barátságos hangon, majd amint a morajlás csendesedik, hátrébb húzódik a nőtől. Még így is közelebb van hozzá, mint követelné a szituáció, de ez betudható annak is, hogy fedezéke igyekszik lenni, ha már eddig nem sok haszna volt...
- Nem rajta múlt.- pimaszkodik a szőke, mire Steve elvigyorodik és megcsóválva a fejét leejti pillantását, valahová közéjük - Steven. Rendben vagyunk?- szomorkás, aggodalmas tekintet váltja fel a nő arcát, mire a férfinek nyelnie kell, mielőtt megszólalna. Jól tudja, hogy a kérdés nem kettejükre vonatkozik, hanem a többiekre. Carol rájuk kíváncsi.
- Többé kevésbé.- bocsánatkérőn felel, majd leejti tekintetét - De fel kell készülnünk.- a férfinak nem kell többet mondania, Carol pontosan tudja, hogy mire gondol. Bele sem akar gondolni, hogy Steve min mehetett keresztül, hogy tisztában van vele, támadásra számíthatnak odaföntről. Megint.