- Készen állsz Danvers? – lépett közelebb Stark, kezében egy tucat papírral. A szőke csillagharcos maga érkezett Tonyhoz, nem szólt senkinek, nem mesélt róla, hogy miért jön és a körszakállas fickó ezt valahogy tudat alatt érezte. Nem igazán alakult ki közöttük erős kommunikáció, valahogy mégis a némaságban beszéltek leghangosabban. - Hogy csináltad? – emelte pár centivel az állát, miközben az előrekészített fémlap peremére huppant föl. Lábai így már nem érték a talajt. Úgy nézelődött maga körül, mintha bármelyik sarokból veszély fenyegethetné, pedig igazából nem volt körülötte más - csak a tudás lehetősége. - Shuri... nagyon okos lány, de azért a neuronok nálam sem lustálkodnak. – ejtette le a legközelebbi asztal peremére a számokkal és firkákkal ellátott jegyzeteit. Legalábbis Carol esküdött volna rá, hogy bizonytalan tollvonások egészét láthatja. Mosolyra nem futotta, puhán hajtott fejet, így szőke tincsei előre omlottak, miközben Tony megkerülte a nőt. Danvers egy két részes, fehér hacukában ücsörgött, amíg Stark gondosan mögé kóválygott. - Hogy fogjuk csinálni? – szinte zavarttá válik a légzése - egyszerre már nem tűnik olyan jó ötletnek egyedül nekivágnia. Stark persze már az ágy túl oldalán vizsgálja a női alakot, kezében egy pár eszközzel, melyeket a nő nem ismerhet fel. - Ha nem láttam volna, hogy mire vagy képes, azt mondanám, hogy félsz Szöszi. – hangja kissé rekedtes, ahogy finom, tapogatózó mozdulat kíséretében megérinti végül a női sziluetthez tartozó vállakat. Carol megrezzen, reflexből ugrana, kapna a karért, hogy áthajítsa a feje fölött - ám Tony Sshhhh- hangzása nyugtatja annyira, hogy szilárd, de azért távolságtartó maradjon, viselve a felfedező tenyereket. - Amikor megvizsgált téged, arról mesélt, hogy a tarkódon... – a férfias, mindig magabiztos ujjak most elindulnak felfelé, hogy teljes elővigyázatossággal arrébb udvariaskodják a puha, illatos tincseket. - ... van egy bemeneteli forrás. – addig pakolgatja a szőke hajzuhatagát, amíg meg nem leli azt. Ekkor ajkai elnyílnak, szemei szűkösebb formára húzódnak. - Egyszerűen csak betekintünk a fejedbe és előhívjuk az emlékeid. Nagy káosz lehet odabenn. - Mit kell tennem? – rekedtes, vékony, félénk hangszínen kérdi a nő. Carol tekintete folyton az ajtóra ugrik, mintha azt várná, hogy valaki majd belép és megakadályozza őket ebben az őrült kísérletben. Stark egy zseni. Tudja ő is, de azért egy része bízik abban, hogy ezúttal téved és nem jár sikerrel. Egy része retteg tőle, hogy mit talál majd. - Kezdésnek mondjuk lazulj el. Merev vagy. – hüvelykujjai fel-le futnak az érintett ponton. Tony gyomra bukfencezik tőle, ahogy ujjbegyei érintik a szőke pecsétjét. Eszébe jut a barlang. Eszébe jut sok minden róla, ami nem esik jól, és ami miatt még inkább segíteni akar. A szőke angyal gyenge, kissé ideges mosollyal bólint, amit persze Tony nem érzékel. Tekintete a kezeiben pihenő kütyükön, forgatja őket, mozgatja, állítgatja azokat. - És ne gyulladj be. – teszi hozzá, mint egy mellékesen. A szőke mély levegővel telíti tüdejét, majd ajkait morzsolgatva sebesen bólogat. - Jól van... – feleli puhán, de akkor már a férfi szembe kerül vele és lefekteti, vízszintesbe segíti őt. Éjjel kettő van. Mindenhol máshol alszanak, vagy próbálnak. Csak Stark és Danvers ennyire elvetemültek. - Minden amit látni fogsz, megjelenik majd ott. – bök fejével egy monitorra. - Látni fogom és fel is veszem, hogyha zavaros lesz odabenn, vissza tudd nézni. Fury aktáiból még megfejtettem ezt azt, de a válasz ott van benn. – mutatóujjával a nő halántékára mutat, lágyan fölé hajolva, ezáltal sötét árnyat festve alakjára. - Készen állsz? – közben mindenfelé felhelyezi a fémtűkkel ellátott eszközöket. A nő kezeibe, lábaiba is érzékelőket tesz, a fej területére leolvasókat. Nem csak földi eszközöket vet be, űrieket és wakandaiakat is. Tony egy egész héten át dolgozott rajta, hogy összehozza, de nem próbálta ki. Bízott magában. Ahogyan most is.
Carol tekintete megtelik elszántsággal, de a vakító bátorság lángjai mögött, ott szikrázik a rettegés is. Tony mélyen bólint, aztán Carol előtt a látkép örvényleni kezd, ő pedig belezuhan abba...
Elmosódik a kép, elnyúlik a tér és emlékek, képek villannak fel a nő előtt. Megjelenik az apja, ahogy erőszakosan rámarkol a csuklójára, ő pedig rángatja azt. Épp leszidja. Miért szidja le? Mit csinált? Megtörli kézfejével az orrát, olyan forró. Vérzik. Miért vérzik? Ki az, akivel a csillagokat nézi? A bátyja? Steven? Az arca. Emlékszik rá. A kiképzés. Lenézik. Miért nézik le? A lehunyt szemei alól könnyek potyognak, ahogy ismét a pályán száguld. Sebesen. Gyorsan és végtelen nagy lendülettel. Kirepül. Túl gyors. Nem jó. Maria? Gubanc Kapitány? A légierő. Monica? A farm. A tanya. Az autó, amit bütyköltek. A versenyek. Sosem csalt. Ő nem csalt... Rázkódni kezd a teste, Tony tekintete ugrál a monitor és a szőke reszkető alakja között, közelebb húzódik, megfogja a kezét. A repülés. A száguldás. Lőttek rájuk! És ott volt vele Lawson. Igen, szép idő volt. Jó idő. Nem. Valakinek az életét kellett áldoznia. Nem lehet. Igazából nem így történt. De igen. Lezuhantak. És volt ott valami. A gépen. Kék és fényes. Stark idegesen fészkelődik mellette. Az emlékek látványa is nehezíti mellkasát. Yon-Rogg. A férfi az álmaiból. A kapitánya. Igen, ő az. Rá lőtt. Az ellensége. Miért kedves számára akkor az arc? Újabb villanás. Újabb törése az elmének. A kree-k játszottak a fejével. Felsikolt, mire Tony mindkét tenyere Danvers ökölbe szorított kezére hajtogatva. - Én... Itt vagyok. Itt vagyok Szöszi. – motyogja, próbálja segíteni a hangjával, amit furcsa módon az eszközökről is hall. Aztán a Halan van, egy bolygón, amit ismer. Jól ismer. Évekig lakta. A szoba. Az ő szobája. A napfelkelte. A küldetések. A skrullok. A háború. A harcok és Lawson. Ő Mar-vell. Ő nem... És a Föld. Hiszen járt már itt korábban. Újra a légierőnél van. Meg-megszorítja Tony tenyerét, de nem túl erősen. Kapaszkodik. Menekülne. Aztán Stark olyasmi lát, ami miatt hátrébb zuhan, mintha csak magából zuhanna ki. Az évszám. Fury és Coulson. Megmenti a Földet. Egy sárga macska. Aztán elmegy. Felmegy az űrbe és ott tevékenykedik. Otthon teremt és bolygókra vigyáz. Aztán elkapják a kreek és megkínozzák. Eltörlik az emlékeit, megmásítják azokat. Aztán ott van Banner. Hulk. És Steve... Tony ajkai elnyílnak, Carol felkiabál, dobálja magát. Stark közelebb húzódik hozzá. - Ébredj fel, gyerünk. – Még egy utolsó villanás a vásznon; Carol 'Bosszúálló' Danvers. És a szemei felnyílnak, olyan hirtelen ül fel és olyan erővel és energiával telítődik a teste az emlékek felszabadulásától, hogy Tony a hullám áldozatául esik és hátra zuhan. A férfi neki csapódik a falnak, ahonnan visszapattan és négykézlábra esik. Danvers orra vérzik, ahogy kitépkedi magából a tűket. Tekintete ide-oda jár, szemei végül megállapodnak a lomhán felegyenesedő férfin. Nem tudja, mit mondjon, mondjon-e bármit, kell-e bármit... Válla fölött a kiégetett monitorra tekint, majd vissza Stark barna íriszeibe. Ő épp olyan tanácstalan, mint a nő. Ráadásul sokkal több információval is ellátott. Bosszúálló... - Carol. – egyetlen szó, és a szőke már fejét sebesen csóválva le is ugrik az ágyról, hogy kifelé haladjon, el, távol, messzire. Olyan lendülettel szalad, hogy Tony akárhogy rohan utána, nem éri utol, ugyanis a falba tartós kár keletkezik. Danvers lyukat szaggatott rá, csakhogy elrepüljön. Magasabbra. Távolabbra. Gyorsabban.
- Péntek, Mark XLII-t. Most! – a férfi persze nem várakozik kirobban a friss levegőre a nő után, s látja, hogyan húzza ő a csíkot maga után. A fényes, aranyszín lenyomatát. Fut, rohan utána. Hallja, hogy a fejében megszólal Rhodey a robbanás miatti kétségbeesett hangja, de csak annyit mond; Némítsd. Apró darabok tapadnak a testére, lassan áll össze a vörös-arany egész, hogy egy erőteljes robbanás után a nő nyomába eredhessen, maximumra kapcsolva a tempót, méghozzá űrbarát módba. A szőke ezalatt elég messzire röppen, hogy már bízhasson benne; nem követik. Lelassít, egyetlen ponton lebeg, akár egy kolibri. A könnyei áztatják szemeit. Túl sok. Túl sok információ ez egyszerre. Elég távol az atmoszféra gyomrában, a szívében ragyogva, hogy aztán egy másik csillag közelítse meg. A kezdeti meglepettséget felváltja a nyughatatlanság, a telt könnycseppek és a frusztrált légzés. Tony persze nem szól semmit, csak lebeg szemben vele és elfordítja a fejét róla. - Szeretném, ha lejönnél velem. – robot hangon beszél és persze nem néz a nőre. Nem néz rá, nem lehet, van abban valami, hogy ennyire gyenge éppen. Ha figyelne rá, akkor az valami becsületsértő és szándékos támadás lenne irányába. - Hol van Fury? – villan eszébe a kedves mosoly. Miért nem mondott semmit a folyosón? Amikor újra látta? Hogy tehette ezt vele? Arcán a kétségbeesése, aggodalommá formálódik. Stark persze ekkor már figyel és csak a fejét csóválja. - Vérzel és alig vagy felöltözve. Ne érts félre, de nem akarok magyarázkodni... – teszi fel a két kezét és persze most is, mint mindig humorral próbálja előre segíteni az ügyüket. - Sajnálom, hogy bántottalak. – ekkor közelebb röppen hozzá, éppen csak egy leheletnyit. - Rá se ránts. – lendül lefelé, egészen apró távot, hogy a nő nyugodtan és lassan beérhesse őt, de addig nem indul meg, amíg Danvers nem csatlakozik hozzá. A szőke vet egy utolsó pillantást a galaxisra, amit maga mögött hagyott, végül Vasember oldalán megérkezik a bázisra...
- Tony. – a pázsiton lelassít, közben Stark feje körül leomlik a páncél és már tisztán, szemtől szembe fordul vele, hogy felvehesse a komor, kissé aggodalmas, ám ugyanolyan álcázott nyugalmát, mint mindig. Épp csak állát szegve kéri, hogy a nő folytassa. - Maradjon közöttünk. - Danvers... – teljes törzsével a nő felé fordul, tekintete azonban a szőke feje fölött pillant tova, véve közben egy mély, tüdőt telítő levegőt, mintha tudná, hogy felesleges belekezdenie, de azért igenis megpróbálná, ha engedi a másik. A leheletnyi sóhaj alatt elegendő ideje lesz eldöntenie a másiknak, akar-e beavatkozni. - Még nem. – felel puhán ennyit, ekkor már Tony háta mögül kirombol Rhodey karjait szétcsapva, közben lelkesen mutogatva a lyukra, amelyet Carol szaggatott. Stark a sötét sziluett felé fordul, hogy magyarázzon, hogy meséljen, csillapítsa, így is tesz. Dióhéjban magára vállalja a szaggató szerepét, de mire a másik szóhoz jutna, csak csápol a férfi háta mögé. Tony lassan, bár mindent sejtően pillant oda. Carolt nem találja, csak a hűlt helyét.
- Hogy fogjuk elkapni? – a sebességük ellen kelt heves széláramlat ellenére, mely az arcukba csapja az apróbb bogarakat, Stark tökéletesen hallja a nőt. Danvers teste körül az aranyszín puha folt hibátlan tükrében ragyog a vörös-sárga páncél oldalán. Ha akarná, látná magát benne. - Négy kézzel. – félmosoly villan a képén, amit persze a szőke nem is sejthet, ám a hang és az abban dagadó irónia érezteti. A nő aranyszín szemei odaszúrnak az oldalán haladó fémemberre. - Tony. – azért egy fránya somoly kibújik a nő ajkai szegletére. - Péntek követi a járművet. Két perc és pontosan fölé kerülünk. Te pedig mögöttem maradsz... – barna szemeiben kék fény ragyog, ahogy a kijelzőjén mindenféle statisztika és adathalmaz villan fel. A nőnek kedve támadna ellenkezni, de inkább néma marad. Carolnak örülnie kell, hogy Stark engedte, hogy vele tartson. Habozik megszólalni. Percekig vár vele. - Nem azért jöttem veled, hogy a távolból figyeljem, milyen erős vagy és bátor. – vallja meg a nő közben, de már a Vasember ereszkedő helyzetbe került. - Tulajdonképpen azért vagy itt, mert utálod a megbeszéléseket. – magyarázza, miközben szigorúan koncentrál az épületek közötti cikázásra. - Másfelől ezt bóknak veszem. – puhán oldalra sandít, épp csak egyetlen rövid másodperc szilánknyira. Az, hogy a célponthoz való közeledés, vagy az, hogy Tony fején találta a szöget hallgattatja el a nőt, az kérdéses, de nem válaszol, így Stark lemeccseltnek nyilvánítja a témát. - Péntek, kérlek biztosítsd a... – de a mondandója végére sem ér, amikor a szőke amazon elszáguld mellette éles és erős fénycsíkot hagyva Vasember orra előtt. Szinte rögtön utána lendül, arcán a kétkedés és a meglepettség egyvelegével. - Ez nem a te balhéd. – mondja félig szisszenve, hiszen ő nem veszi olyan előkelően a kanyarokat, ahogy a másik. - Nem. Valóban nem. – nincs benne rosszindulat, vagy ellenséges szándék. Mindenesetre úgy véli, hogy a csapat tagjai közül az egyetlen, aki nincs megelégedve vele és aki nem biztos abban, hogy talán jó helyen van, az Tony Stark. Sosem volt ellenséges vele, mégis bizonyítani akar neki. A férfi belepusmog a fülébe, miközben ő már az út fölött cikázik, közvetlen a mozgó autók és civilek között. Danvers után fordul mindahány. Vasember méterekkel fölötte, mögötte. - Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne oldhatnám meg. – félmosoly, eltökélt és határozott. Carol a célszemélyek mögé kerül, s abból azonnal tűzet nyitnak rá. - Péntek! – morran fentről Stark és már turbóra is kapcsol, hogy beérje a nőt. - A fenébe. – igyekszik utolérni a szöszke ciklont. Carol kerülgeti a golyókat. Tony legnagyobb döbbenetére azonban nem hogy nem lő a rá lövő tagokra, még közelebb kerül hozzájuk. - Danvers, mi a fészkes fenét művelsz? – Stark életében először kerül össze azzal a bizonyos négy szóval, melyet a halandó emberek oly sűrűn mondogatnak. Sőt, mi több, mantrázza őket! "Én ezt nem értem." A nő nem felel, két tenyere azonban már az alvázhoz simul. Stark ekkor éri be, vagy legalábbis oldalvást mögé kerül, hogy egy rájuk célzót fegyverteleníthessen. Vigyázniuk kell, mert az ellenfelük nem vigyáz a civilekre... És akkor a nő a magasba emeli az autót, és mindenki (köztük Stark is) elnyitja a száját. Ilyenkor szerencsés a sisak, bár sose gondolta, hogy az értetlenséget és a csodálatát kell majd egyszer eltitkolnia valaki elől. - Ébresztő... – kiemeli feje fölé az autót, úgy indul meg felfelé, elhaladva a megdöbbent és egy helyben mozgó Vasember mellett. - Ébren vagyok. – mégis fel kell oldania arcáról egyetlen pillanatra a vaspáncélt, hogy saját - tulajdon két szemével nézze végig, ahogy ez a termetre apró és törékeny nő a karcolókig emel egy ilyen gigantikus és mély tonnákkal rendelkező autót. Pusztán a két kezével. Egy nő. Ajkai elnyílnak, bogár szemeiben fény villan. - Akkor miért vagy úgy lemaradva? – egy kicsit sem erőlködik, emiatt Tony még hátrébb hőköl kissé. Látta már. Igen. A távolból. Sose így, sosem ennyire közelről. - Gondoltam elkapom őket, ha lyukas markút játszol. – nedvesít a torkán, rendezi arcizmait. Kissé meg is rázza magát, ahogy ismét tetőtől talpig vörös-aranyban villan fel az égen. Carol meg sem áll, amíg el nem juttatja őket egészen a bázis udvaráig. Ott úgy és ahogy akarnak, úgy rendelkeznek majd fölöttük. Természetesen senki sem ellenkezik, miután őrök tucatjai veszik körbe azt.
Danvers a távolból figyeli, mennyi és miféle ügynök kapkodja kifelé ezt a hat-hét embert és hogyan bánnak el velük. Tony ekkor lép mellé. Fején nem, de mellkasától talpáig aranyba és bíborba öntve. - Sikerült, elérted. Lenyűgöztél. – enyhén csücsörít, s amíg Carol tekintete az épületen, azon a bizonyos A betűn és a történéseken pihen, addig Tony teljes mindenségével felé fordulva sorakozik fel mellette, válaszokért. Nyilván. Danvers puhán mosolyogni kezd, de nem fordítja felé a fejét. - Tudom. – bólogat játékosan, mire Stark alsó álla oldalra csúszik, szemei pedig kissé résnyire. - Miért? – felhúzza az orrát, mint aki sértett és épp az ellenkező irányba fordul a nővel. Ő sem tudja mit bámul a gyepen. - Arra kértelek, hogy hallgass az életemről. – felé fordul lágyan, szemöldökei szomorkásan összehúznak. - Szeretném, ha tudnád, hogy méltó vagyok rá, hogy ilyet kérjek tőled. – le sem veszi a szemét a férfi sötét szembogaráról. Stark hümment egyet és alig észrevehetően csücsörít a levegőbe. - Belekevered. – csóválja meg a fejét, majd csak eztán pillant a nőre. - Nem erről van szó. – szembe fordul a szőkével és a mellkasán ragyogó tompa háromszögre bökdös párszor, ami így elillan, akár nyári éjszakán a hűsítő zápor. A nő arcán látszódik, hogy nem számított rá, hogy a férfi megkérdőjelezi a válaszát, de az is tükröződik a szemeiben, hogy Tony valóban átlátott a szitán. Danvers továbbra is egyenes háttal, állát felszegve áll szemben vele. - Ezek a fazonok beépült emberek voltak. Génmanipulációra kész termékkel a kocsi hátuljában. Ha robbant volna... – szemei résnyire szűkülnek, feje enyhén oldalra billen, és ahogy sejti is, Carol belevág. - De nem robbant fel. – szinte rezzenéstelen képpel mondja. - Kockáztattál. – mondja gyanakvón. - Ahogy te is. – bök állával a férfi felé. - Bosszúálló vagyok, vagy mi a szösz. – húzza fel az orrát, elpillant, mint aki bevitte a kegyelemdöfést a nő szívébe. - Én pedig inkább mi a szösz'. – vet egy barátságos mosolyt a férfira, mintha ezzel próbálná meggyőzni, hogy engedje el az okokat. Tony ajkainak íve felfelé fut, egy boldog görbét írva le, hogy aztán összemorzsolva őket eltitkolja. Bólogatva végül elfordul és az épület felé halad. A nő egy pillanat erejére habozik, aztán követi. - Rogers kért meg rá. – mondja, felfelé haladó tekintettel. - Tudod, hogy nem. – beéri a fickót és mellette lépked, lassan, komótosan. - Ennyire te sem lehetsz nyers, Danvers. – megtorpan és arcára kiül a felismerés jegye. Carol egy lépéssel előtte áll meg, így szinte háttal eresztheti arcára és sóhajába a bocsánatkérését. - Még neked is szükséged van garanciára. – lustán, féloldalt állva néz vissza a férfira. Stark végül elmosolyodik, majd lehajtja a fejét és megcsóválja azt. - Szerettem volna, ha tudod, hogy ... Azért, mert éppen... Hogy még én is. Én is. – végül hebegve - habogva tartja tekintetét valahol kettejük között a zöld talajon. Stark pedig le sem veszi a szemét a nőről. Bár páncélja a vas, a szívének sosem volt többre szüksége. Épp csak egy gyöngéd bizonyosságról. Elérzékenyül, ezért köszörül a torkán és ezért lép el Carol mellett, hogy lépteivel segítse elő a megfelelő reakció megszületését. Hiszen hízelgő, hogy Danvers így a tudtára adja, hogy mellette áll, ám valahol nyers és durva, hogy mindezt azért, mert úgy véli nincs senkije. Ez igaz. Tonyt nem várja otthon senki és semmi. Egyedül Péntek. - Hogy nem csak az eszed miatt volt rád szükségem. Megkérhettem volna mást is. Téged kértelek. Azt akartam, hogy tudd, hogy önszántamból megyek veled. Senki nem kér rá. Senki. Azt, hogy tudd, hogy nem vagy egyedül. Tony, nem vagy egyedül. – előre lép egy párat sután, de csendesen. A férfi járása is lassul, ahogy a szavak előre gördülnek. - Én nem vagyok a szavak embere, ahogy az érzelmeké sem... Egyáltalán. Egyszer megpróbáltam segíteni valakinek, hogy otthonra leljen, de hisz láttad... Nekem sem volt senkim, sokáig. Egyedül voltam. – nagyot nyel, hogy aztán a levegőben pontokra bámulva fohászkodjon segítségért, mintha egy isteni szikra megmenthetné a magyarázkodástól. Tony alsó álla ismét óvatosan kileng, sűrűbben pislog. - Van valaki. – Carol már épp olyan terveket szövögetett, miféle eszközzel törli Stark emlékét erről a beszélgetésről, amikor annak szavai melegséget és hirtelen örömöt dobbantanak szívében. A férfi flegma fejtartással és váll rángatva közli, valahová a nő feje fölé tekintve csupán. - Vagy legalábbis valaki, aki miatt nem eszem és nem alszom. És jobbá akarok válni. – mintha csak motyogna. Carol pedig, mint akinek fogalma sincs mit mondjon bólogat. - Szóval MiaSzösz'. – feltartja a jobbját, s mintha lovaggá ütné Carolt, fel vértezi képzeletben azzal a bizonyos A betűvel. Carol szemei elkerekednek, a szíve megtelik döbbenettel és ajkaira aprócska somoly csücsül. - Gratulálok. Bosszúálló lettél. – villant egy félmosolyt, majd a hátuk mögött az épületből kilépő gyűlést be rekesztő tömeg felé bök fejével. Danvers egyik lábáról a másikra lép, úgy felejti tekintetét a férfin. - Lehozunk majd erről egy cikket. – kacsint a nőre, miközben elfordul és a tömeg felé lépked. - Mellesleg pontosan tudom, hogy miért csináltad. De a világnak még szüksége van Vasemberre. – villant egy elégedett és pökhendi mosolyt Danversre, akinek fogvillantós mosoly a felelete és egy rövid fejcsóva. - Ennek a bolygónak a legjobb védelmezője ugyanis egyelőre én vagyok. – felpattintja a szemüveget, mielőtt csókot dob a szőkének. Carol arcán egy hitetlenkedő és őszinte nevetéssel nézi végig, hogyan veregeti hátba a statisztikát és terveket készített hősöket. A legtöbben bizonyára megsértődnének az egoista kinyilatkozáson, Carol számára inkább hízelgő a férfi megjegyzése. Hisz' részben igaz. S jó tudnia, hogy Starknak tudomása van arról, mennyire fontos ő a világuk számára. Bizonyította már. Halk nevetésbe kezd, épp úgy, ahogy Stark is, miután már nem látják egymást...
[folyt. köv.]
- a miénk - || szóval tony most már tudja, hogy vigyázol a bolygóra utána carol ~ carol pedig melletted lesz mindig, tony -
Tartózkodási hely :
✵ somewhere with the stars
A poszt írója ∞Carol Danvers
Elküldésének ideje ∞Pént. Feb. 21, 2020 6:33 pm
Ugrás egy másik oldalra ∞
Assemble!
Nehéz feldolgozni azt, hogyha a világodban béke tombol egy hosszú, évtizedekig tartó küzdelem után. Olyan érzés - persze kissé groteszk ahhoz hasonlítani - mint a sakk. Amikor leütöd a királynőt és beviszed az utolsó 'matt' lépést, egy hosszú, órákig tartó versengés után. Tony gyakran érezte így magát. Sikerült minden kínjuk és bajuk okozójával végül elbánniuk. És egyszerre, mintha az egész Föld beletakarózott volna a nyugalom szívébe. A saját, tulajdon életével törődhettek mindnyájan és bár ez gyönyörű a maga mesés és káprázatos módján, vannak olyan lelkek, akik sose elégszenek meg ezzel. S még ha Tony valaha is megpróbálkozott vele, többé már nem láthatta önmagát, a férfit, mindig is Vasember nézett vissza rá. Nem csak a mellkasán virító hege miatt, azon túl még rengeteg minden emlékeztette rá, hogy mi ő valójában. Többek között az is, hogy eldobta volna az életét... S bár a csapat jócskán lubickolt az utópiában, akadtak olyanok rajta kívül, akik hasonló vérmérsékletük miatt nem egészen tudták befogadni, vagy inkább elfogadni azt a harmonikus életvitelt, amit a többiek. És még ha Tony jól is titkolta, Thor és Carol már kevésbé. - Hát itt vagy! - kezdi elégedett somolygással a nő, ahogy Thorral az oldalán - mindenféle kopogás nélkül - behatolnak Stark felségterületére. - Szétterülve, mint a palástom rosszabb napjain... - köhécsel öblös hangján az istenség, ahogy egy 'Megmondtam.' pillantást dob az oldalán haladó nőre. Tony természetesen tudja, hogy a másik kettőtől nem várhat olyan kedves szavakat, mint a banda negédesebb tagjaitól, mégis valahol bosszantja a tudat, hogy Danvers és Thor együtt érkeznek. Mintha maga a látvány okozna rosszullétet. Talán a túlerő miatt?! - ... amivel nincsen semmi baj. - szúrja közbe Carol, rosszallóan nézve a szőkére. Végül a fekvő alkalmatosság egyik oldalára telepedik le, közvetlen Stark mellé. - Bökjétek ki, mi kéne?! Ha szétzúztátok a nagy termet, majd Péntek megoldja. - lapos pillantások alól néz fel, mintha már előre sejtené, hogy a másik kettő rosszban sántikál, s ezzel a modorával igyekezne őket távol tartani magától. Fejét enyhén felszegi, hogy rálessen a mellé leheveredett nőre. Carol arcán több érzelmet vél felfedezni, s talán közelebb is engedték egymást, mint Thorral, így lehet, hogy nonverbálisan őt kéri inkább távozásra - csakhogy sikertelenül. - Vége a punnyadásnak. - csapja össze tenyereit Thor, lelkesen mosolyogva közben, akár egy színpadi darabra készülő alak. - Ha gyúrópajtit keresel, szerintem az ágyadban megtalálod. - bár bocsánatkérő arcot mellékel, inkább sértésnek szánja, mint kedvességnek. S ez a mondat le is mossa Thor arcáról a bájolgó vigyorát. - Thor csak azt akarta mondani, hogy szükségünk van rád. - vág közbe a nő, mielőtt a viharok istene lesújtana rájuk. - Küldetésre megyünk és azt gondoltuk, hogy talán velünk jöhetnél. - próbálja finomabban kérni, habár úgy van vele, hogy nem sokáig fogja szépen kérni. Thor eközben egyik lábáról a másikra helyezi a súlyt kihúzva magát, délcegen állva a szőnyegen kettejük előtt. Tony arcán pedig természetesen értetlensége villan. - Ha macskákat akartok szedegetni a fákról, csak tessék. - int az ajtó felé, mire nem csak Thor, de Danvers arcára is kiül a rosszallása. Carol rávillant egy irányító pillantást az istenségre, mire annak görbéje fültől fülig csapódik, egészen ördögi ábrázatot festve rá. - Ha nem megy szép szóval... - közelebb lép hevesen a másikhoz, kinek nyakánál ráfog a felsőjére és felemeli a garnitúra melegéről. Carol felugrik Tony testével párhuzamosan. Stark belecsimpaszkodik a vastag csuklóba, úgy lóg a levegőbe, ahogy már szégyen! - Elment az eszed? Danvers! - egészen elfehéredik a fickó szorításában, amit Carol rosszallóan konstatál. Thor még az öklét is megemeli, hogy beverjen egyet a fazonnak, de a nő más módszerhez folyamodna. Nem is tűri sokáig, hiába kezdi el rángatni a szőke izomkolosszus, Danvers könnyen letépi róla. - Nem ezt beszéltük meg! - lép kettejük közé, mire az asgardi csak szét csapja a kezeit. Tony ellenben mögötte a mellkasát szorongatva, egészen felháborodott képpel zendít rá: - Most azonnal rakétát tolhatnék a se... - de szó nélkül marad, mert Carol hasonló durvasággal ragadja meg, mint az imént Thor - azzal a különbséggel, hogy a nő ki is repül vele, föl a magasba. Thor eközben maga elé révedve hahotázni kezd, tenyereit egymásnak csapkodva. - Ehehehehe, ezt már szeretem. Pár száz méteren sem lassít le, hisz nem tétel a számára, ám amikor a felhőket súrolják és a férfinak fogyhat a levegője, Danvers maga elé tartja. - Elég volt ebből! - fél keze elég hozzá, hogy Tonyt megtartsa. Stark persze két kézzel - ha tehetné lábbal is - fogódzkodik a nőbe. - Hetek óta nézzük, hogy miféle önmarcangolásba kezdtél. Fogalmam sincs, hogy mi történt közted és a mágusod között, nem is érdekel. De a világnak szüksége van rád! És ha kicseszett macskákat kell mentened tetves lombkoronákról, akkor megmented őket! Mert te vagy Vasember, és mert szükségünk van rád! A csapatodnak! - a nő határozottan szaval, kissé talán durván és előzékenyen, de magabiztosan. Tony bele is feledkezik a kalimpálásba, hogy hallgatja. És persze megbeszéli magával, hogy egy jól irányzott pofon is elég lett volna, egy ilyen beszéd mellé... - Én csak... - de Danvers nem várja meg a mondatot, ujjait kifeszíti és elengedi a férfit. Tony Stark pedig kéretlen sebességgel zuhanni kezd...
És Tony Stark zuhanni kezd. Elsőre másra se tud koncentrálni, csak Carol elégedett és mosolygós képére, ahogyan elengedte. Mégis hogyan volt képes? Barbárok! Ha rajta lesz a páncélja... Azonban nincs túl sok ideje ezzel foglalkozni, mert a távolság közte és a 'placcs' között igen csak szűkösre vált. Thor eközben nyakát behúzva lép ki a Carol által vájt járaton. Egy ideig hunyorognia kell a nap miatt, de hamar megszokja, s akkor melle előtt összefésült karokkal bámul felfelé. Egyelőre az asgardi sem mozdul. - Fenébe... - s további mocskolódások hagyják el Stark száját. Elég szánalmas lenne, ha túlélné Thanost és a Szellemföldet Casperként, de most belehalna egy betonpusziba. A mellkasán zongoráznak türelmetlenül az ujjai, miközben egyre csak azt ismételgeti, hogy 'Péntek! Péntek!!?!?! Péntheeek?!?!?!!?' Hiába távolodik Caroltól, a nő meg sem moccan. Sok önerőre és akaratra van szüksége, hogy ne repüljön a férfi alá - de kénytelen kivárni a végét. Thor pedig, nos felé pedig hiába közeledik ugyanazzal a sebességgel a fickó, amivel Danverstől elvált, nem moccan. Természetesen a szőke férfinak is megfeszülnek arcizmai, ahogy azt nézi, Stark még mindig zuhan... - Gyerünk már! - szinte görcsösen susogja, leengedve kezeit, készen rá, hogy ... Carol ugyanabban a pillanatban megrezdül, hogy magára öltve aranyszín foltját beérhesse a férfit... De egy vörös-arany kocka suhan el Thor mellett, ami felfesti az arcára önelégültségét, épp úgy, ahogy Carolt is megfékezi a lendületében. - Hahhhh! - lélegzik fel, ahogy testére simul a páncélja, amit azóta nem vett fel. A vas átöleli, fájdalmasan üdvözli a férfit, s megtartja őt a levegőben anélkül, hogy kérnie kéne tőle. Megmenti, megóvja és fedezi őt, ahogy annyiszor már élete során. Végül óvatosan, már szinte túl puhán landol a gyep közepén. Egyelőre még tátogva, levegőért kapkodva, felzaklatottan ácsorogva a páncéljában. Thor mögötte ácsorog, egyik lábáról a másikra helyezve a súlyát, Carol pedig pontosan közéjük érkezik meg, kevés szelet eresztve közben maga körül. - Tony... - szólal meg a nő, arcán sajnálattal és őszinte megbánásával. Mégis, oly' régóta próbálták előcsalogatni az árnyai közül, hogy nem volt többé más választás, nem maradtak lehetőségek. És mivel rajtuk kívül mindenki más átgondolta volna, vagy visszalépett volna, ezért muszáj volt kettejüknek. Danvers legalábbis ebben hisz. Thor sokkal férfiasabb szemszögből közelíti meg a helyzetet. Ő mindössze annyit fog fel, annyit lát meg ebben a helyzetben, hogy Tonynak már nem babusgatásra volt szüksége, hanem két erős kézre - jelen esetben négyre. Stark azonban egyelőre nem mozdul. Kissé meghajtott fejjel áll, továbbra is háttal a két szőkének, nyugtatva felhevült vérmérsékletét, szokva a gondolatát, hogy ismét Vasember... - Küldheted a rakétáidat, bádogember. - lép Carol mellé határozottan a fickó, állát felszegve, enyhén alapállásba helyezkedve. Habár a nő vél felfedezni ebben némi megkérdőjelezhetőt, ő sem fog elugrani előlük. Ha kell, mindet elviseli. Inkább, mint a férfi némaságát. Mégis, egyik kezét Thor vállára simítja, arra kérve őt, hogy engedjen neki pár percet. A férfi bólint, majd gondterhelten figyeli a továbbra is megdermedten álló bajtársukat. - Tony. - kezdi ismét, puhán, majd megindul a férfi felé, hogy egészen közel, elé léphessen. Pár pillanatig habozik, majd aztán megérinti a felületet, amivel felfedheti Stark arcát. Carol vállai megesnek, ahogy észreveszi, miféle bánat és kétségbeesett légzés jellemzi a férfit. Thor eközben odébb lépeget, hogy ráláthasson, ám Danvers felé intézett pillantásából már sejti, hogy nem lesz szó harcról. - Amikor visszanyertem az emlékeimet, nem állt mellettem senki más, csak te. Rád bíztam egy nehéz titkot, amit cipelned kellett velem, és te megtetted. Értem. Had háláljam meg azzal, hogy most a te terhed egy részét átveszem. - kéri, finoman rátéve jobb tenyerét a férfi mellkasán ragyogó kékre. Stark arca nem rezdül, csak szemei keresik fel a nő arcát. - A többit meg bízd ide, mázsákkal szoktam kidobósat játszani. Simán elbírom! - Thor már közelebb lépdelt ekkora. Habár sem Tony, sem Carol nem biztosak abban, hogy az istenség megértette a képletességet, mégis mindkettő arcára halovány mosoly szökik. - Én csak úgy gondoltam, hogy a világnak nincs többé szüksége Vasemberre. A királyt kivégeztük és nem maradtak kövek, sem ellenségeink. Hisz mindet végső soron ő irányította... Aztán mindenki szétszéledt, 'happyend', semmi elvárás. Nincs többé csapat. Én meg csak... - leverten beszél az előtte állókhoz, Carol tenyerére simítva közben vörösével. - Hát persze, mert egy csöpp emberke vagy, és mert nem ismered a Kilenc Birodalmat! Arról nem is beszélve, hogy ti halandók már nem is mertek a rovarok miatt lépni... Ellenben minden más hatalom odafenn, csak most kezdett el igazán élni. - arcán eltökélt szándékával magyaráz, hogy meggyőzhesse a másikat. - Szóval szedd össze magad Barátom, mert nem minden bolygónak van saját kidobó fiúja. - villant egy kedves mosolyt a férfira, majd rákacsint a szőkére az oldalán, úgy fordul el tőlük, hogy visszatérjen a bázisra. - És nem mellesleg, az alvótársamon már nincs mit gyúrni. Ő úgy tökéletes, ahogy van! A rakétáidat pedig reggelire megennénk, ugye Cares? - hányja hátra válla fölött, eközben pedig Danvers csak az eget kémlelve csóválja a fejét. Thor ledobja magát arra a fekvőhelyre, ahol eddig Tony heverészett, amíg nem tiszta, hogy ketten, vagy hárman mennek tovább. Tony kimosolyogja a másikat, persze azzal a gondolatával, hogy simán legyűrné az asgardit, ha kéne... - Szóval... - lépdel a férfi előtt, majd elhúzza a kezét és kedves mosolyt villant felé. - Velünk tartasz? - kérdi, ahogy fejét enyhén oldalra billenti. Tony egy pillanatra habozni kezd, eltekint az oldalára, az ég felé, és csak utána felel: - Bármi lesz is.
- Egyébként nem hallottam, hogy megköszöntétek volna. - elégedetten hátradől, miközben italát a másik kettő irányába emeli. Thor az egyik kanapéba süppedve ücsörög, 'míg Tony a szőnyegen, hátát neki döntve egy másik ülőalkalmatosságnak, Carol pedig szintén a földön - azzal a különbséggel, hogy ő egy alacsonyabb asztalnak támaszkodik. - Már megbocsáss, mit is?! - kérdi Stark, arcán rosszalló somolygással fordítva fejét az istencsávó felé. Carol hasonló értetlenséggel figyeli a szőkét, kérdő ábrázattal, de egyelőre csendben. - Hogy bevittem az utolsó ütést és kivégeztem Vanaheim rémét. - elégedett mosollyal szegi fel állát, szemöldökét vonogatva, majd hozzáfűzi; - Tehát szívesen. - prüszköli a sörös üvegbe. Tony és Carol egyszerre moccan, hogy aztán egymásra nézve megpróbálják megfejteni talán egy pillantásukból, hogy történt-e ilyesmi. - Úgy emlékszem egy kombó végzett vele, melyet nem más indított el, mint én... - nem csak fejét ingatja ingerülten mellé, az egész hangleejtése teleömlik beképzeltséggel. És Thor már veszi is a levegőt, hogy előre billenve kioktassa Tony Starkot - aki erre felkészülve máris felé pördül törzsével. - Köszönöm. - mindkét férfi megtorpan szenvedélyes szavalása előtt, ahogy Carol kedves mosollyal megszakítja őket. Egyszerre kapják fejüket a nő irányába, egyik kérdőbb, mint a másik. - Köszönöm, hogy megtartottátok a titkaimat. - mosolya lágyul, egyformán próbálja felvenni a szemkontaktust mindkettejükkel. Úgy fest Thor hamarabb együtt érez a témával, mint Tony. Stark arcára ugyanis valami idegen sértettség költözik. - Én azt hittem más nem tud róla. - szinte lenézően pillant fel válla fölött az asgardira. - Miért is tud róla? - fordul ismét Danvers felé. - Mert a barátja vagyok, vasfejű. - szól közbe Thor, egy magára erőltetett mosollyal. A nőnek vissza kell fognia magát, hogy ne nevessen a tényen, hogy pár hónapja még nem igazán voltak barátai, most pedig kettő is verseng az első helyért. - Ugye tudod, hogy csak a páncélom van vasból? - fordul a szőke férfihoz, majd grimaszba foglalja, hogy mennyire lenézi a másikat. - Ugye tudod, hogy egy istennel beszélsz, fiam? - húzza ki magát Thor, mire Tony kirúgja magát és felegyenesedik ülőhelyzetéből. Karjait széttárva néz fel Carolra, majd fejét nemleges irányba rázva, leginkább azt kérdezi, hogy; Thor minek van itt? - Szóval mi a helyzet a mágussal? - tématerelésnek tökéletes a kínos percek közepette, ám amint megkérdi, rögtön meg is bánja. Tony olyan szúrósan pillant rá, hogy Danvers egy pillanatra elhiszi, hogy lézert fog köpni rá. - Uhuhuhu, bele a közepébe. - Thor élesen felnevetve fekszik el a kanapén, egyik kezét a feje alá hajtogatva. Stark olyan vörösre sikerül, hogy talán még a páncél sem éri el ezt az árnyalatát. - Hogy a viharba tudott Banner beléd szeretni utána? - mutat a nőre közvetlenül, de persze Thorra nézve közben. Carol ajkai résnyire elnyílnak, végül inkább nem mondd semmit, csak elfordítja a fejét, amit a tenyerébe temet. - Jó ízlése van. Szereti a szőke, izmos, kigyúrt istenségeket... - elégedetten somolyog az üvege fölött, aztán Carolra pillant. - Meg azokat, akik úgy néznek ki. - fűzi hozzá halkabban, majd vállat ránt önhitten. - Érthetetlen. - megdörzsöli a tarkóját, mintha fáradt volna, csontjait ropogtatja. Belepiszkál az asztalon heverő maradékba, kihalászik egy-egy darabot. - Az is, hogy Potts hogy tudott elviselni ennyi éven át... - susogja, de azért le-lefojt egy mosolyt. Carol erre már rosszallóan néz a másikra. - Engem legalább nem ő dobott ki, mint Foster téged. - vág vissza, ahogy a szerencsesütit részleteiben majszolja. - Meg kellett volna hívni Natashát. - leginkább maga elé böki oda. Romanoff ért hozzá, hogyan teremtsen egyetlen mondatával csendet, Carol kevésbé. - Jól van, beszéljünk másról. - hessenti el az ex-felhőt és átpördül az oldalára, hogy szembe lehessen velük. (Ezt persze Tony fejben felvési 1-0ra.) - Mi van Rogerssal? - érdeklődik jó kedélyűen, de úgy fest, ezt a kérdést Stark már nem egészen érti. Carol arcára ül a szilárd ellenkezése a téma kapcsán, amit le tudna annyival, hogy minden rendben, de persze Tony nem ereszti: - Miért? Minek kéne lennie? - értetlenül néz a szőke nőre, helyezkedve a feneke alá dugott párnán. Thor felélénkül, már szinte büszke rá, hogy Stark lemaradt. - Hehhh. - prüszköli. - Minden a legnagyobb rendben. Ő sok időt tölt Buckyval, a többiekkel, veletek. De minden rendben! - feleli könnyedén, majd előre fordul és belekortyol az italába. Stark gyanakvóan les Thor felé, aki unottan felsóhajt. - És beszéltetek? - kérdi, ahogy alkarjára nehezedve felemeli a súlyát. - Miről? - kapkodja a fejét Tony értetlenül. - Nem. - kihúzza magát, majd nemleges irányba csóválja a fejét. - Danvers? - teljes kétségbeesésében egy fokkal hangosabban kérdez. - Figyeled? Lemaradt a zsenikénk... - vihog magában Thor, majd a kiürült üveget leejti maga mellé és elnyújtózik egy újabbért. Carol megmosolyogja Thor elégedettségét, de Tony annál kevésbé. Fogja a feneke alatt melegített párnát és azt istenséghez vágja. - Terhes vagy? - elsápad a férfi és teljesen meghűlten néz a nőre, mintha az valami bűnt követne el. Thor olyan harsányan felnevet, hogy az egész terem visszhangozni kezd, de amikor leesik neki, hogy ebben végtére is semmi vicces sincs, hirtelen elkomolyodik. Ez összezavarja Starkot. Carol meg csak ide-oda nézelődik a szobában. - Hogy lett ez az este ilyen borzasztó? - kínjában elneveti magát. Thor vele együtt vigyorog, egyedül Tony az aki csak csóválja a fejét. - Ne mondd, hogy a Kapitányunk nem szűz többé!! - sikkant fel a férfi, mire Carol hajítja a következő párnát, Thor pedig ismét nevetni kezd, ezúttal öblösebben, a hasát fogva.
Kezdőlap
